DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tardos Márton képviselőtársam gondolatait hallgatva először is hadd tegyem hozzá azt, hogy én is igen fontosnak tartom azt, ami a növekedéssel kapcsolatban most már egyre inkább szent tehénként kezd elhangzani az országban is: az tudniillik, hogy egyre inkább úgy tűnik, a növekedés most már lassan nálunk cél lesz és nem eszköz, holott a növekedést a gazdaságpolitikában elsősorban eszközként kellene kezelni; eszközként a társadalmi és egyéb gondok megoldására.

A másik a növekedéssel kapcsolatban: elfelejtik egyesek azt, hogy a növekedés hosszú távon csak abban az esetben jelent komoly eredményeket, ha annak elsődleges forrása a termelékenység növekedése, nem pedig permanensen a különböző termelési tényezők állandó bevonása - erről majd az áfa kapcsán a pénteki felszólalásomban szólok.

A másik: egyetértek Tardos Márton képviselőtársam hozzászólásával azért is, mert nagyon nehéz a költségvetési kiadások strukturális szerkezetének ismerete nélkül - de hát még az abszolút összeget sem ismerjük, nemhogy a strukturális szerkezetét! - az adókról beszélni. Ez majdnem olyan, mintha fél kézzel kezdenénk el tapsolni; ez majdnem sikerül ma.

Most nem akarom tovább elemezni azokat a gondolatokat, amelyeket Tardos Márton képviselőtársam elmondott, inkább szeretnék nemzetközi kitekintést adni az adórendszerrel kapcsolatban, és ennek kapcsán a magyar adórendszerre egy-két következtetést levonni.

Ismert, hogy a nyolcvanas évek második felében végrehajtott adóreform kapcsán több fejlett országban csökkent a közvetlen adók aránya. A kilencvenes években a személyi jövedelemadó kulcsa a fejlett országokban a lineáris rendszer felé közeledik, sőt hozzáteszem, hogy Svédországban és Izlandon bevezették az egykulcsos szja-rendszert. 1991-ben tíz fejlett országban a három- vagy kétkulcsos adórendszert léptették életbe, ezt azonban a gazdasági növekedés, az országok fejlettségi szintje mellett az is lehetővé tette - és ezt szeretném hangsúlyozni -, hogy a háztartások döntő része, a családok döntő része a középosztályhoz tartozónak érzi magát. Nagyon fontos, hogy nincsenek azok a nagy különbségek, nincsenek azok a nagy jövedelmi különbségek a háztartások között egyes országokban, az egyes fejlett országokban, mint nálunk.

A jelenlegi adóreform, ami most szintén beindult a fejlett országokban, nemcsak a tőke-, hanem a munkajövedelmek terhelését is mérsékli. Figyelemre méltó, hogy nagyobb adócsökkentésre - és ezt megint jó lenne a magyar adórendszernél figyelembe venni - az alacsony és közepes jövedelműek számíthatnak a fejlett országokban, de szinte mindenütt csökkennek a legmagasabb adókulcsok is. Hazánkban különösen az alacsony és közepes jövedelműek adóterhelését talán jobban lehetne mérsékelni, és az adótörvény-javaslatban ezt megalapozottan kidolgozni.

Magyarországon véleményem szerint, de a szakma véleménye szerint is a feltételek meglennének ahhoz, hogy az adóreform megkezdődjön. Mert két eset lehetséges az adóreform megkezdése kapcsán: az egyik az, amikor az ország gazdasági növekedése nagyon kedvező - ez nálunk adott -; de vannak olyan szakmai vélemények, hogy akkor is érdemes az adóreformot megkezdeni és valóra váltani, az adókulcsokat csökkenteni, ha az ország fejlettségével baj van, mert Mirlees, Feldstein, Peterson és a többi neves adóügyi szakértő igazolja, hogy ha az adókulcsokat csökkentjük, akkor a vállalkozóknál több adóalap marad, és ha több adóalap marad, akkor az alacsonyabb adókulcs ellenére is nagyobb adóbefizetés történhet.

Az igazságos teherviselés miatt hazánkban még szükség van a személyi jövedelemadó progresszivitására, ennek mértékét azonban jól kell meghatározni; és ezt szeretném hangsúlyozni más országok tapasztalatai alapján, hogy ennek mértékét jól kell meghatározni, mert a jelentős progresszivitás a magas jövedelemmel rendelkezőket visszatartja a kockázatos tevékenységtől - kockázat nélkül pedig nincs vállalkozás és nincs piacgazdaság. Az irreálisan magas progresszivitás az egyénnek jogos, etikus kiemelkedését is gátolhatja.

A jelenlegi adótörvény-javaslat szerint 20 százalékkal nő az alsó adósáv és 5 százalékkal a felső adósáv. Már képviselőtársaim elmondták, hogy ez valószínűleg nem fogja a valorizációs követelményeket megvalósítani, mert az alacsony adósávba tartozók - ma már szóltam erről is, most részletesen már nem beszélek erről - elsősorban élelmiszert, alapvető szolgáltatásokat vásárolnak, viszont ezeknek a javaknak az árnövekedése 2001-ben vagy 2002-ben valószínűleg magasabb lehet 20 százaléknál. Szükségesnek tartanám a 30 és a 40 százalékos adókulcs sávjának emelését is, de jól tudom, hogy ezt csak megfontoltan és alapos elemzések alapján lehet megvalósítani.

Ma is helytállónak tartom Széchenyi István azon gondolatát, amit az "Adó" és "Két garas" című munkájában megfogalmazott: "Mindenki igazságos arány szerint viselje a haza terhét, de szintígy arányban élvezze is viszont annak minden elsőségét." Jó lenne ezt nálunk is valóra váltani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

(15.20)

Forrás: parlament.hu