SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az ország egy háromszorosan kettészakadt ország. Kettészakadt geográfiailag, hiszen jelentős fejlettségbeli, GDP-értéktermelési különbségek vannak geográfiailag az ország egyes részei között. Kettészakadt a gazdaság szereplőinek versenyképességi szintjei szerint, hiszen jól tudjuk, hogy egy nagy nemzetközi cég milyen versenyelőnnyel rendelkezik egy kis- és középvállalkozással szemben.

De kettészakadt ez az ország a családok jövedelmi szintje, jövedelmi lehetőségei szerint is. Számomra meglepő, hogy míg a kormány az első két különbözőség eliminálására, csökkentésére törekszik, addig ebben a harmadik tényezőben, ami a családok jövedelmi különbségét illeti, egyszerűen süket fülekre talál minden olyan ellenzéki törekvés, amely igyekszik felhívni a figyelmet az ezen adótörvény-javaslat által előállított igazságtalan helyzetre.

Itt nemcsak arról van szó, hogy egyes családok, a legszerencsétlenebb családok semmiféle adóleírási, adókedvezmény-lehetőséggel nem rendelkeznek, hanem arról is szó van, hogy a jövedelemmel rendelkező családok, akik tehát adóznak, milyen jelentős előnykülönbségeket kapnak ettől az adótörvénytől. Béki Gabriella kiválóan bemutatta a példáján keresztül, hogy a tehetősebb családok gyermekenként közel 11 ezer forintot, a kevésbé tehetősek gyermekenként 2600 forintot, és a még kevésbé tehetős családok gyermekenként (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 1200 forint adókedvezményt vehetnek igénybe.

Tehát nemcsak a nulla kedvezményt és a kedvezményt igénybe vevők között, hanem az igénybevevők között is igen jelentős különbség van. Ezért nem találjuk mi ezt igazságosnak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu