TÓTH IMRE (FKGP): Köszönöm a szót. Rövidebb leszek, mint két perc. Ezek túlzott leértékelések, pontosabban leegyszerűsítése a kérdésnek, hogy aki javasolja a testület feloszlatását, az a polgármester mellett áll, és fordítva: aki nem javasolja, az a képviselő-testület és az önkormányzatiság eszménye mellett áll. Gyakorlatilag ha valaki ebből a teremből, mondjuk, most az alpolgármesterekkel forró dróton tart kapcsolatot Hódmezővásárhellyel, azt még nem kell feltétlenül azzal gyanúsítanunk, hogy a képviselő-testület mellett áll, szemben a polgármesterrel.
Ellenben a módosító javaslat azt veti fel, hogy nem volt vizsgálat. Ez talán nem egészen így igaz. A bizottsági ülésen is kiértékeltük, ahol gyakorlatilag a kormány képviselője és az előterjesztés anyaga is világosan szólt arról, hogy a közigazgatási hivatal megtette a szükséges pillanatban, nem is egy alkalommal, a szükséges lépéseket. Felhívta a képviselő-testületet bizonyos folyamatok rendezésére.
A képviselő-testület azonban az adott időn belül nem tette meg a szükséges intézkedéseket, vagyis elindított folyamatokat nem zárt le. Ilyenképpen a közigazgatási hivatal visszreakcióként indítványt tett a Belügyminisztériumnak, összességében a kormánynak. Tehát az nem helytálló, hogy ebben a tárgykörben semmilyen vizsgálat nem volt. Ez, ha úgy tetszik, a kormányzat egyik keze, a közigazgatási hivatal helyi szinten, illetve megyei szinten, tehát volt a kormányzat részéről ilyen törekvés. Hánynak kellene még megtörténnie? Melyik az a végső és legeslegvégső, amit az ellenzék is elfogadna?
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés