VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Én Tokár képviselő úr felszólalására akarok reagálni, mert azt gondolom, hogy igen súlyos és a valóságnak nem megfelelő állításokat fogalmazott meg.

Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt negyven évben pont az vezetett katasztrófához, hogy azt folytatták, amit most ön itt hiányol: a családi pótlék emelése, a családok segélyrendszerre felfűzése, ahelyett, hogy valamilyen módon a munkán keresztül, a jövedelmen keresztül próbálták volna segíteni a családokat.

Nézzük meg, hova vezetett a rendszer! Csökkenő lélekszám, népességfogyás, az aktív és az inaktív lakosság arányának a fölborulása; egy öregedő társadalom vészes, katasztrofális demográfiai helyzettel! Ezt eredményezte az, amiről ön beszélt, és amit most az MSZP nevében itt hiányol. Ezt nem akarja ez a kormány folytatni, szerencsére.

Azt pedig kikérem magamnak és fölháborítónak tartom, hogy ön egyfajta állami kegyként állítja be azt, hogyha valaki az elmúlt időszakban, mondjuk, egyetemi vagy főiskolai végzettséghez jutott. Ez nem az állam kegye volt, tisztelt képviselő úr, ez nagyon sok esetben a családok áldozatvállalásán múlott.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu