DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Üdvözlöm a Ház asztalán fekvő törvényjavaslatot. Örülök, hogy olyan kormánya van az országnak, amely ilyen témával is képes foglalkozni és elénk hozni. Ugyanis arról van szó, hogy a társadalom többrétűségét üdvözöljük és bátorítjuk. Nem mindent az ország kormánya és Országgyűlése és a nagy hatalmas intézmények hivatottak megoldani, hanem amikor csak lehet, amikor csak célszerű, részfeladatokat részintézmények tegyenek, és ezt bátorítjuk. Olyan törvény születik ennek nyomán, amely ebbe az irányba segíti, ösztönzi, stimulálja a társadalmat.

Példa értékű ez, hadd jelentsem az Országgyűlésnek. Talán többen tudják, de én is elmondhatom, hogy mennyiben példa értékű ez. 1968-ban alakult egy olyan világszervezet, amelynek én is alapítója voltam, és ez a szervezet ilyen témával foglalkozik; Association for the Study of the Grants Economy, amit magyarul úgy mondanék, hogy egy olyan társaság, amely a transzfer és ilyen juttatások témáját tanulmányozza. Az utóbbi nyolc évben ennek elnöke is vagyok, ez egy világszervezet, amely különböző dolgokat csinál, olyan hosszú könyvespolcokra menő publikációi vannak, hogy ettől a faltól attól a falig elérne. Tehát ilyenfajta gondolkodás a közgazdaság-tudományban és a társadalom dinamikájában történik.

Amit mi, a Magyar Országgyűlés csinálunk, most mégis egyedülálló, egyedülálló az, hogy az adófizető polgár, az adózó polgár által befizetett adójárulék, a Kincstár által beszedett adójövedelem bizonyos hányada a civil szervezetekhez eljusson, vagyis az első század, 1 százalék az egyházakhoz, a második a civil szervezetekhez, illetve hogy jobban mondjam, van egy 1 százalék és egy második 1 százalék, nem akarok technikai fogalmakba bonyolódni. Ez egyedülálló, ilyen nincs a világon! Ha van, kérek jelt adni, de ezt többek között onnan is tudom, mert éppen ezelőtt három héttel vettem részt Varsóban egy világkonferencián, az Interparlamentáris Uniónak körülbelül 70 országából voltak ott képviselők, olyan képviselők, akik cserkészek, cserkészvezetők az országukban. Ez a többnapos konferencia foglalkozott ezzel a témával is, és többen a ghánai parlamentből, a lengyel parlamentből, a Fülöp-szigetekről, a kanadai parlamentből képviselőtársaim, képviselőtársaink hivatkoztak a magyar törvényre. Tehát példa értékű, és ránk figyel a világ e tekintetben. Talán ezért is érdemes jobb törvényt hozni és nemcsak akármilyen törvényt.

Hogy valóban ez egyedülálló és érdemes dolog, ezt azzal is indokolnám, tisztelt Ház, hogy az adófizető polgár, akinek ezen a réven módja van megjelölni a befizetett adója bizonyos hányadának az útját, hogy hova kerüljön, ez az adófizető polgár jobban érzi magát. Adót fizetni - mondhatom én ezt az ország Házában - senki sem szeret. Adót fizetünk, mert polgárok vagyunk, és mert jó, ha a társadalom összeáll, és kell egy kormány, amely rendet tart, az anarchiát nem szeretjük. Van az államigazgatásnak költsége, ezt is az adó fedezi, és van egy jelentős redisztribúciós része is a befizetett adóknak, amikor a kormány vagy az Országgyűlés a maga végtelen bölcsessége révén valakitől valahová újraeloszt.

Nos, ezek meglévő dolgok, de ezen túl valami itt megjelenik, ami hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom szövetei erősödjenek, a társadalom jobban összeálljon, és a társadalom tagjai jobban megbízzanak másokban is. Például az adófizető polgárok a kormányban, a Kincstárban, amely beszedi a pénzt, mert legalább 1 százalékát vagy másik százalékát oda fogja továbbítani, amit ez az adófizető maga kedvel, a szívéhez legközelebb áll. Ez egy kicsi összeg, Halász János képviselő úr olyan pontosan, számokkal demonstrálta, hogy mik is arányok. Igen, megvannak az arányérzékeink. Mégis legyen szabad rámutatnom valami olyasmire, amit úgy nevezünk, hogy társadalmi dinamika, amikor kettő meg kettő nem négy, hanem hat vagy nyolc. Vagy amikor 1 százaléknak a vásárlóereje vagy hatása több mint 1 százalék; mint egy - hogy mondjam? - emelő hatás a fizikában, vagy élesztő a kémiában, aminek nyomán több lesz.

Hogy lesz több? Mert a társadalmi szervezet, amelyik megjelöltetni kívánja magát, majd bizonyítja a társadalomnak, hogy igenis ők érdemesek rá. És csupán a képviselő urakkal való lobbizás vagy kijárás nem elegendő ahhoz, hogy eljussanak az optimumhoz, hanem az adófizető polgárok szemében kell, szükséges jól kinézni.

Tehát ez az ösztönző eleme, hogy a civil szervezetek ösztönözve lesznek ezen a réven, hogy jobbak legyenek; legyen az cserkész, legyen az Vöröskereszt, és nem is kezdem sorolni, mert biztos, hogy fontosakat kihagyok. Mindenki gondolja a magához, szívéhez vagy a régiójához legközelebb álló intézményt. Persze, hogy az egyházak nemcsak hogy benne vannak ebben, hanem az élén vannak ennek a listának. De az egy másik 1 százalék. Teljesen egyetértek, legalábbis sok mindenben egyetértek képviselőtársaimmal abban, amit erről mondtak; gondolom, az is újragondolás tárgya lesz majd a következő törvényalkotásnál. De én kifejezetten - megint mondom - ezzel a második 1 százalékkal foglalkozom, és ennek van az a nagy jelentősége, amit próbáltam körülírni.

Még talán annyit, hogy ez hozzájárul az adófegyelemhez is. Az adózó polgár, ahogy az előbb is említettem, nem szeret ugyan adót fizetni, de fizet, mert szokás, különösen mert nem akar börtönbe kerülni az adófizetés elmulasztása miatt, vagy valami más kellemetlenségnek kitenni magát; ez az adófizető most azonosul a rendszerrel, és azt mondja, hogy ez az én rendszerem, ez az én kormányom, ez az én társadalmam, ez az én civil szervezeteimnek az országa. És tessék elhinni - szabad legyen nagy szavakat használni, képviselőtársaim -, a társadalom szövetét erősíti ez, és a társadalom ilyen szövetekből áll össze és lesz gyengébb vagy erősebb. Bízom benne, hogy ez a törvényalkotás is, amely most előttünk van, egy lépéssel vagy még több lépéssel közelebb visz bennünket a kívánt célokhoz.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu