DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló T/2977. számú törvényjavaslat markánsan megfogalmazza a kormány adópolitikai fő célkitűzéseit. Ezekről már a vita során korábban a képviselőtársaim beszéltek, de azért ezek közül néhányat szeretnék megemlíteni. Ezek közül kiemelésre érdemes a családok támogatása, a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek a javítása.
Az adórendszerben javasolt változások által az elmúlt két évben megkezdett adópolitikai lépések folytatásaként erősödik a gyermekes családok helyzetének javítása, javulnak a kis- és középvállalkozások működési feltételei, az adóterhelés csökkenésével, illetőleg az adminisztráció további egyszerűsítésével. Az elkövetkezendő két évben az adórendszert kiszámíthatóság és stabilitás jellemzi, így csak olyan módosítások történnek, amelyek egyszerűsítést jelentenek, illetőleg biztosítják a jogharmonizációt, segítik a jogalkalmazást.
(14.20)
A javaslat 11., 12. és 13. fejezetében megjelölt kapcsolódó jogszabályváltozásokkal kapcsolatosan szeretnék utalni néhány technikai jellegű módosításra, amely azonban túlmutat technikai jellegén, és a stabilitást, valamint a jogalkalmazást segíti elő.
Először a személyi azonosító jel helyébe lépő azonosító kódok használatáról szóló '96. évi XX. törvény rendelkezéséről beszélnék, amely módosítja a 204. §-t. A személyi azonosító jel helyébe lépő azonosító kódok használatáról szóló törvény a személyi szám helyett különböző szakazonosító kódokat vezetett be. Ezek közül az adóazonosító kód használatára a módosító javaslat az adóhatóságon felül feljogosítja azokat a szerveket, így a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, valamint területi szerveit, továbbá a területi államháztartási hivatalt, amelyek feladatkörükben eljárva az adóhatóság számára adatszolgáltatást végeznek.
Az egészségbiztosítási, a nyugdíj-biztosítási és a magánnyugdíjrendszer működése érdekében a beszedési feladatok ellátása, a befizetések nyilvántartása és azok egyeztetése érdekében szükséges az adóazonosító jel kezelésére vonatkozó felhatalmazás, tekintettel arra, hogy a járulékok nyilvántartása adószámon, illetve adóazonosító számon történik. Az egyéni vállalkozók járulékalapjának éves adatszolgáltatása ugyancsak adószámon történik. A magán-nyugdíjpénztári rendszerben a tagok nyilvántartása a tajon történik, a foglalkoztatók adatait viszont adószámon kell nyilvántartani. A tagdíjak egyeztetése, a nyugdíjjárulék kizárólag adószámon történhet, és éppen ezért szükséges az 1996. évi XX. törvény módosítása.
A jóléti és a szociális igazgatással kapcsolatos nyilvántartások azonosító jele a taj. A területi államháztartási hivatal, valamint a családtámogatási kifizetőhely a családtámogatási ellátások, a fogyatékossági ellátás megállapítása feladatkörében nyilvántartást és adatszolgáltatást végez. Az ellátások közül néhány az szja szempontjából adózó jövedelemnek minősül: például gyes, gyed, a nyugdíjjal azonos jövedelem. A feladat átvételével összefüggésben kell biztosítani tehát a használati jogosultságot az igényjogosultság megállapításához.
A javaslat módosítani kívánja a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLIX. törvény 35. §-át. A törvénymódosítást, illetőleg a kiegészítést az indokolja, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és területi szerveik közvetlenül jussanak hozzá a teljes körű foglalkoztatási adatokhoz, mivel a hatályos jogszabályok szerint a céginformációs szolgálat útján ezen adatokhoz nem juthatnak hozzá. E szervezetek tevékenységéhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a cégbejegyzésről, a törlésről, székhelyének változásáról információt kapjanak.
A harmadik jogszabályi módosítás a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, valamint a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 53. §-a, amelynek (2) bekezdése helyébe a javaslat szerint új rendelkezés lép. A hatályos 53. § a jogutód nélkül megszűnő munkáltatók esetén a felszámoló számára csak az 1988. január 1-jétől 1992. február 29-e közötti munkabér-, jövedelemigazolások átadását teszi kötelezővé a nyugdíj-biztosítási igazgatás szervei részére. A javasolt módosítások kötelezővé teszik, hogy a felszámoló a biztosítottak nyugdíj-biztosítási adatait is átadja az igazgatási szervek részére. A módosításra ezen túlmenően azért is szükség van, mert a csődtörvény nem követte azokat a változásokat, amelyek az elmúlt években a járulékigazgatás területén a járulékbeszedés APEH-be integrálása során bekövetkeztek.
A csődtörvény egyéb szakasza is kiegészül, amely mintegy megelőzi az esetlegesen kialakuló hatásköri vitákat. A csődtörvény 80. §-a a követelésbehajtásra jogosult szervezetet jogosítja fel bizonyos esetekben a követelésről való lemondásra. A javasolt módosítás egyértelműen rendezi, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető követelések tekintetében mely szervet, a nyugdíjbiztosítás igazgatási szervét vagy az APEH-ot kell behajtásra jogosult szervnek tekinteni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés