GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Lassan a mai nap vitájának a végéhez közeledünk, de néhány gondolatot hadd fűzzek még ehhez a pár paragrafushoz, ami a mai napra előttünk van.

Az egyiket a foglalkoztatási kérdés köré szeretném építeni, ebbe belefér a minimálbér és a társadalombiztosítási járulék kérdése. A rendszerváltást követően a magyar gazdaságban egy kőkemény szerkezetváltás ment végig, és nagyon sok ember lett munkanélküli. Ahogy ma a vitában többször elmondták a képviselőtársaim, a minimálbér körüli aggályunk valahol azt fogalmazza meg, hogy nem lenne szerencsés, miközben mindannyian, tehát a patkó mind a két oldalán azért drukkolunk, hogy a 40 ezer forint minimálbér igaz legyen, és szeretnénk abban segíteni mi az ellenzéki oldalon is, hogy ennek a feltételeit úgy teremtsük meg, hogy közben ne kelljen üzemeknek, kisvállalkozásoknak, közepes vállalkozásoknak és a termelési technológiájából adódóan néhány nagyüzemnek tönkremenni. Tesszük ezt azért, mert az a meggyőződésünk, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapotában még nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ezek a kisüzemek, ezek a kényszervállalkozások egyik napról a másikra kiszoruljanak a piacról.

Az előbbi szóváltásokra hadd hivatkozzam, és ahogy képviselőtársam elmondta, hogy túl korán elosztani. Bennem ez azt a vetületet sejteti, miszerint a Fidesz vezette kormány tapasztalta, hogy gazdasági növekedés van, és lassan bővül a foglalkoztatás; arról most nem akarok külön vitatkozni, délelőtt kivitattuk, hogy a statisztika ebből a szempontból mennyire megbízható, fogadjuk el, hogy nő a foglalkoztatás. De nem olyan ütemben, hogy most itt egy drasztikus váltást tehetnénk, és esetleg megkockáztassuk, hogy körülbelül ugyanennyien szoruljanak ki pillanatok alatt a piacról. Ezért azt gondoljuk, hogy érdemben vitatkozni kellene az egészségügyi járulék és a társadalombiztosítási járulék kérdésén, és tényleg nem iróniával, de nagyon bízom abban, hogy mire a részletes vitára sor kerül, csak a kezünkbe adódik, ha nem is minden képviselőnek, de frakciónként néhány kötetben a társadalombiztosítási járulékok 2001-re szóló költségvetése és urambocsá! esetleg a központi költségvetés néhány sarokszáma, mert akkor valóban tudunk érdemi javaslatokat tenni, vagy jobban meg tudjuk indokolni azokat a javaslatokat, amelyeket majd be fogunk ehhez nyújtani.

Hadd menjek sorban! Azt gondolom, hogy amikor a társadalombiztosításról beszélünk, nemcsak a terhekről kell szólni, ennek van foglalkoztatást ösztönző vagy segítő aspektusa is. Szeretném kérni az önök figyelmét, hogy gondoljuk végig, a gazdasági fejlődés, átalakulás szakaszában bekövetkezett egy olyan helyzet, ami ma jól tapintható a munkaerőpiacon. Azokról az 55 éven felüliekről beszélek, akiknek valamilyen oknál fogva eltűnt a munkahelye, kiszorultak a munkaerőpiacról; szeretnének dolgozni, több évtizedes munkaviszony van mögöttük, meglehetősen magasan kvalifikáltak valamely szakmában - és nem tudnak éppen emiatt elhelyezkedni. Azt gondolom, meg kellene fontolnunk, hogy bizonyos társadalombiztosítási járulékkedvezménnyel a munkáltatók felé ösztönözni kellene, hogy aki ezt a korosztályt vagy ebből a korosztályból olyan munkaerőt foglalkoztat, aki mondjuk, legalább egy éve már munkanélküli és munkát tud magának találni, akkor ha a munkáltatóját ösztönöznénk - tényleg csak egy ötlet -, hogy mondjuk, a minimálbér mértékéig a költségvetés átvállalná a társadalombiztosítási járulékot, lehet, hogy tudnánk segíteni ezen a több ezer emberen, akik a nyugdíj előtt állnak, és tényleg nagyon fontos lenne számukra, hogy még néhány évig dolgozhassanak.

A másik része, ahogy említettem, az egészségügyi járulék. Nem akarom folytatni azt, amit Farkas Imre képviselőtársam megtett, számszerűen bemutatva, hogy ez milyen terheket jelent, hanem egy másik lábát, ahol nagyon örülök, hogy az államtitkár úr azért idézett néhány adatot, amiből lehet tudni, hogy ő odafigyelt akkor, amikor a nyugdíjrendszerre vonatkozó elképzeléseket és törvényeket az előző parlamentben elfogadtuk. Igen, alapos munka volt, széles társadalmi vita volt, egy több pilléren álló időskori ellátási rendszer, ami külön foglalkozott azokkal, akiknek rövid a munkaviszonya, akik évtizedes munkaviszonyokkal rendelkeznek, és megteremtette ezt a harmadik lábat, az önkéntes gondoskodás lehetőségét.

Egy percig nem mondom azt, hogy az akkori kormánykoalíciónak vagy az akkori parlament tagjainak a bölcsek köve a zsebében volt. Nem. Egy új rendszer indult az újtára, ahol teljesen természetes, hogy a legalaposabb gondolkodás és szimulációk után is maradnak olyan kérdések, amelyeket később a működés folyamán mint zavaró elemeket ki kell küszöbölni. Nem akarom idézni ebből a vastag törvénycsomagból azokat a paragrafusokat, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Azt hiszem, a képviselőtársaim kormánypárti oldalon a megszólaló ellenzéki képviselőktől egyetlen olyan kritikát nem kaptak, ami ezekkel a javaslatokkal szembement volna. Mi is természetesnek tartjuk, hogy a pénzük, befektetésük biztonságban legyen azoknak, akik a magánpénztárba beléptek. Ez természetes.

Amivel vitatkozunk egyfolytában, és ehhez módosító javaslatokat is nyújtunk be, az az, hogy a törvény eszközével a hatalom ne éljen vissza, és ne próbálja kikényszeríteni, hogy ezeknek az embereknek minden körülmények között meg kelljen változtatni a korábbi döntésüket. Még akkor is, ha figyelembe veszem azt és elfogadom, amit az államtitkár úr érvként elmondott, hogy bizony az átlépők számát a legoptimálisabb esetben is 1 millió alá becsültük akkor, és ez túlnőtt ezen. Itt a kérdés az, hogy ezt a reszlit tudja-e finanszírozni jelen esetben a költségvetés, és fölvállalja ennek a finanszírozását, figyelemmel arra, hogy azért itt több évtizedes döntés van és ez megtérül. Tehát a gazdaság egy másik csatornáján a magánpénztárban lévő tőke azért valahol a gazdaság élénkítéséhez hozzájárul - erről nem sok szó esett -, mert azért ez a pénz nem valahol egy páncélszekrény alján fekszik, hanem ez valahol a gazdaságban mint tőke megjelenik.

Nem akarok arról beszélni, mert az már tényleg túlzás lenne, ha azt mondom, hogy az eredeti törvény is előírja, hogy a magánpénztárak milyen portfóliót tarthatnak és kezelhetnek. Ennek már akkor is voltak szigorú szabályai, és ha valaki veszi a fáradságot, hogy az akkori jegyzőkönyveket megnézze, akkor egyfolytában arról beszéltünk, nehogy annyira korlátozzuk, nehogy úgy körülbástyázzuk, hogy a végén működésképtelenné váljon a rendszer.

(16.10)

De a baj az, amit a kétpercesben elmondtam, és ezt még egyszer elmondom, kérem, nézzék meg, a pénztár-felügyeleti díj 2,5-szörösére nő röpke másfél év alatt. Ez is egy olyan apró dolog, amiről ugyan senki nem beszél, de azoknak az embereknek a zsebéből veszik ki a pénzt, a majdani járulékát csökkentve, akik beléptek a magánnyugdíjpénztárakba. Igen, én tudom, hogy ez nem népszerű, de benne van, és nem jó, nem szerencsés. Nem akarok arról beszélni, amiről Vojnik képviselő asszony beszélt, hogy két éve nem engedik érvényesülni azokat a növekményeket, amelyek az eredeti törvényben szerepeltek, mert ez már csak ismétlés lenne.

Tehát azt kérném, és azon gondolkodtam, hogy vajon mi lenne akkor, amit Bauer Tamás mondott, hogy igen, terjesszük ki valóban, hogy lehet visszafelé mozogni, de nyissuk fel újra, és aki akar, az mozoghasson a magánnyugdíjpénztár felé is. Csak ez magában hordozza azt a lehetőséget, amiről korrektül beszélt az államtitkár úr, hogy lehet, hogy a szám nem áll meg ott, ahol van, hanem tovább növekszik, és ezzel tovább nőnek a költségvetés terhei, rövid távon.

Azt gondolom, és tényleg ennek a témának, a magánnyugdíjpénztár-rendszernek a befejezéséhez mindannyiunknak érdeke fűződik. Az állampolgároknak a parlamentbe, a törvényekbe vetett bizalma inog meg, ha egy olyan rendszer után, amely alapján ők döntenek, azt veszik észre, hogy két év alatt folyamatosan, mindig negatív hatások érik, és nem engedjük, hogy pozitívan érjék meg ezt. Tehát itt az állandóság, a kiszámíthatóság ezt is jelenti.

Egészségügyi járulék. - Szeretném idézni, és a teremben többen vannak olyanok, akik itt ültek a Bokros-csomag idején, és emlékeznek arra, hogy az akkori kormánypárti képviselők is eléggé ódzkodtak a fix összegű egészségügyi járulék bevezetésétől. De beszélhetünk nyugodtan arról, hogy miért volt szükség akkor a fix összegűre: mert tudtuk azt, hogy a minimálbérrel nagyon sokan szélhámoskodnak. Ugyanakkor az egészségbiztosítási és a nyugdíjalapokban komoly gondok voltak. Ezt valahogy meg kellett oldani, erre volt akkor egy eszköz a fix összegű járulék, amit a rákövetkező időszakban az előző kormány is és a mostani is, úgy néz ki, elég rendesen, mindig az inflációt meghaladó mértékben is növel. De nem beszélünk arról, hogy a behajtás során a legrosszabb hatásfok ebben a forrásfajtában érvényesül.

Én tisztelettel kérem a képviselőtársaimat, gondoljuk végig, hogy akkor, amikor ez bevezetésre került, a minimálbér hol volt. És ha most mindannyiunk akaratából 40 ezer lesz, ez egy új helyzet, egészen új gazdasági helyzet, tényleg van értelme annak, és ha közgazdaságilag végiggondoljuk, nagyon sok lehetőség van arra, hogy változtassunk, csak el kellene dönteni. És arra kérem a kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ha nem ragaszkodnának mereven ahhoz, hogy ennek a változtatásnak kizárólagosan a nagyvállalatok, a magas átlagbérrel foglalkoztatott munkavállalókat tartó nagyvállalatok legyenek a nyertesei, hanem a kis- és középvállalkozások is, mi ebben partnerek vagyunk, ebben érdemes lenne együttgondolkodni, talán megoldható.

Ugyanakkor miért van az, hogy beszélünk nagyon sokat azokról a hiányzó dokumentumokról? Ezért; mert hiszem, hogy azok a képviselőtársaink, akiknek affinitása van az egészségügyi szolgáltatások iránt, joggal félnek és aggódnak, mert nem látják, hogy ennek az átrendeződésnek a végén az a hiány, amely fennáll, és amelyet most lehet látni, lehet becsülni, hogy mekkora lesz, milyen másik csatornán fog bekerülni például az egészségpénztárba. Itt van az a célzás, amit tettem a pénzügyminiszter úrnak, hogy ma mi magunk is azt mondjuk, hogy teljesen természetes, ha a kormány egy ilyen lépést tesz, a másik oldalra azt odateszi. És mi van akkor, ha mégse? Én nem akarok bizalmatlanságot kelteni, de tényleg joggal teheti meg a pénzügyminiszter, mert azt mondja, hogy önök azt hitték, de én sose mondtam. Csak akkor mi lesz? Akkor eltűrjük, hogy a szolgáltatások színvonala tovább csökken, a minőség tovább csökken? - holott valójában az egészségügy területén tényleg nagy léptékű előrelépésre lenne szükség.

Köszönöm szépen a figyelmüket, és, elnök úr, szeretném bejelenteni, hogy a szocialista frakció a rendelkezésre álló lehetőségek szerint a 30 perces időkeretét holnap szeretné felhasználni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu