LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért éreztem, hogy fel kell szólalnom, mert Kökény képviselőtársunk egy kicsit félreértelmezi az elmúlt évek történéseit, hiszen azt említette, hogy a kormánypártok különbséget tesznek gyerekek és gyerekek között. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!) Különbséget az előző kormány tett akkor, amikor a Bokros-csomag bevezetésével bizonyos jövedelemhatár felett megszüntette a családi pótlékot. (Varga Mihály: Így van!) Azt hiszem, nagyon félreinformálja a nézőket és a parlamentet Kökény képviselő úr, amikor az ő minisztersége alatt (Varga Mihály a fideszes képviselők felé fordulva: A Kovács már akkor le is mondott!) vezették be ezt a törvényt. Azt hiszem, igazából ezt, hogy a mi kormányunk, a koalíciós kormány ezzel a döntésével újra alanyi jogúvá tette a családi pótlékot, nevezhetjük szociális érzékenységnek (Moraj az MSZP soraiban. - Taps a Fidesz padsoraiból.), és nem azt, amit a Szocialista Párt végzett.

Szeretnék reagálni a Keller képviselő úr által elmondottakra is. Nagyon köszönöm azokat a dicsérő szavakat, amit a most tárgyalandó törvényhez intézett, hiszen nagyon sok dicsérő mondata volt. Igazából úgy éreztem Bauer képviselő úr nyilatkozatából is, hogy a sok személyeskedésében nem is azzal foglalkozott, ami a mai téma volt, ezzel is bizonyította, hogy sok kritikát a szabad demokraták sem tudnak a most tárgyalandó törvénnyel kapcsolatban felhozni. (Dr. Gidai Erzsébet: Igaz!)

A szociális érzékenységre még egy-két gondolatot: a mostani kormány vezette be a gyedet, amit az önök kormánya eltörölt, és ha a minimálbér el lesz fogadva, ez 80 ezer forintra lesz emelve.

A gyerekek és gyerekek közötti különbségről még egy gondolatot, tisztelt képviselő úr. Amikor bevezették az egyetemi tandíjat, annak a lehetőségét is megteremtették vele, hogy a csillagos égig is emelkedhessen, és igazából csak a magas keresetű családok gyermekei vehették volna igénybe. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon rossz húzása volt az előző kormánynak. A mi kormányunk első lépése az volt, hogy ezt eltörölje és megszüntesse, és ezzel a tehetséges gyerekek közötti egyenlőséget teremtette meg.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

Forrás: parlament.hu