VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Éppen az ment ki a teremből, akinek válaszolni akartam - Keller képviselő úr kiszaladt (Göndör István: Mindjárt jön vissza!), de majd visszanézi a jegyzőkönyvből.

Én megértem őt és azokat is, akik itt szerintem egy téves értelmezésből kiindulva próbálnak kvázi a magánnyugdíjpénztárak lovagjaiként feltűnni, hogy ez a rendszer nyilván az előző kormány képviselői számára egy édesgyermek, és nehéz azt bevallani, hogy a rendszernek bizony vannak fogyatékosságai. Nem hiszem, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy önök akkor, amikor ez a rendszer az útjára indult, tökéleteset alkottak, és egy olyan dolgot, amihez nem nyúlhat hozzá a következő kormány. Ez nincs így.

Van több olyan pontja ennek a rendszernek, amiről kiderült időközben, hogy nem működik, vagy rosszul működik. Hogy csak egy dolgot mondjak: már eleve tévesen kalkulálták azt, hogy hányan fognak átlépni ebbe a rendszerbe. Ez bizony gondot okoz az állami nyugdíjalapnál is. De én egy szóval nem merném azt mondani, hogy önök az állami nyugdíjalapot támadják, és azoknak az embereknek a lába alól akarják kihúzni a nyugdíjat, akik az állami rendszerben maradtak. Erről szerintem szó sincs, és kérem, hogy a másik oldalról se tételezzék fel ennek az ellenkezőjét a kormányról vagy a kormánypárti képviselőkről a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban.

Itt arról van szó, hogy korrigálni kell a hibákat, a kormány ezt folyamatosan teszi, és mindezt úgy teszi, hogy fontosnak tartja a magánnyugdíjpénztárak működését és meglétét.

(14.50)

Egyetlenegy olyan kijelentést nem tudnak idézni a kormánytól az elmúlt két évből, ahol ennek az ellenkezője elhangzott volna. Igen, ez egy fontos rendszer, erre számítunk, de nem mehetünk el tétlenül és becsukott szemmel amellett, hogy a rendszer úgy született meg, hogy nem voltak jól kalkulálva.

Az pedig egy másik kérdés, hogy a magánnyugdíjpénztárak mellett önök olyan kampányt folytattak, ami szerintem megtévesztett nagyon sok jó szándékú és tisztességes embert; egyszerűen nem volt tisztában azzal, hogy milyen rendszert választ akkor, amikor a magánnyugdíj-pénztári rendszerbe lépett be, nem volt tisztában azzal sem, hogy megéri-e számára, avagy sem.

Tehát úgy gondolom, hogy a kormány biztosítja és garantálja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a magánnyugdíj-pénztári rendszer működését, a hibákat viszont korrigálni kell.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz és az FKGP soraiból.)

Forrás: parlament.hu