ELNÖK: Mielőtt további kétperces hozzászólások következnének, képviselő úr, a leghatározottabban visszautasítom azt a feltételezést, amelyet ön az imént megengedett magának, miszerint a részletes vita tagolása bármiféle alku eredménye lenne. Ön ugyanis ezt fogalmazta meg a felszólalása elején.
A részletes vita tagolásának szabályait a Házszabály határozza meg, ez a főszabály. Amikor összevonunk vitaszakaszokat, az a kivételes szabály, ezt szoktuk ritkábban alkalmazni. Egyébként most is tettünk erre vonatkozó javaslatot, nem a teljes vitaszerkezetnek megfelelő tagolást alkalmazzuk, hanem volt összevonásra irányuló javaslat is. Ebből bármiféle következtetést levonni és olyan kombinációkra jutni, miszerint valamiféle alku lenne két parlamenti frakció között, ez példátlan; ilyen gyanúsítás a Házban emlékezetem szerint az elmúlt tíz évben nem fordult elő.
Nyomatékosan felkérem önt, hogy a minden alapot nélkülöző gyanúsítgatásaitól a jövőben is kímélje meg a Házat, az Országgyűlést és a Ház vezetését! S egyébként örülnék neki, ha itt, a plenáris ülésen nyilvánosan bocsánatot kérne.
Ami a tartalmi kérdéseket illeti, ezekre vonatkozóan, miután nem vehetek részt a vitában, nyilván nem mondom el az álláspontomat. Javaslom egyébként ezzel kapcsolatban azt, hogy tanulmányozza át azt a levelet, amely egyébként most már az ön rendelkezésére is áll. Ebben megtalálja a vonatkozó mondatot, amely alapján a házbizottság ülésén elmondtam ezeket, amelyekre ön egyébként hivatkozott.
Most pedig a kétperces hozzászólások következnek. Fazekas Sándor képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés