DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Az előttünk lévő módosító javaslatok az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló törvényjavaslathoz kapcsolódnak. Az általános vitában is tapasztalható volt, hogy a javaslatot a parlamenti frakciók szinte mindegyike kiérlelt és elfogadásra alkalmas indítványnak tartja.
Az előttünk lévő módosító javaslatok is ezzel összhangban kerültek benyújtásra. Az 1. sorszámon, az egyébként dr. Hack Péter által benyújtott és már az általános vitában is jelzett módosítást szeretném kiemelni ezek közül, amely kiegészíti a törvényjavaslat 1. § (3) bekezdését az idézett "önálló kereskedelmi ügynöki tevékenység csak kereskedelmi ügynöki szerződés alapján végezhető" szövegrésszel. Azt hiszem, ez olyan kiegészítés, amely a frakciónk részéről is támogatásra számíthat, pontosítja a szabályozást, kizárja, hogy itt valamilyen kiskapu megmaradjon. Ezért javasoljuk valamennyi frakciónak támogatásra.
A további módosító javaslatok, azt hiszem, alapos megfontolást igényelnek. Jelentős részükkel nem értünk egyet. Az utolsó előtti, az ajánlás 6. számát viselő javaslat az, amelyet még meg fogunk fontolni; kellő szakmai indokok alapján frakciónk részéről esetleg támogatásra számíthat. Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés