DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közelmúltban híre ment, hogy a Hatvani Konzervgyár bezárja kapuit. Elhangzott az is, hogy még a leszerződött mennyiségeket sem veszik át a termelőktől. A gyár bezárása több száz dolgozó munkanélkülivé válását eredményezi, de ugyanúgy több száz azoknak a termelőknek a száma is, akik eddig a gyár feldolgozására alapozták termelő tevékenységüket. A gyár bezárása miatt érintettek száma a fentiek családtagjaival együtt néhány ezer is lehet.
A probléma azonban szélesebb körű, hiszen a korábbi kormányoknak a következményekkel mit sem törődő privatizációs politikája vagy éppenséggel az addig jól működő és a külföldi élelmiszer-feldolgozóknak konkurenciát jelentő magyar élelmiszeripar szándékos felszámolása végett annak egy részét eladták a külföldieknek. Ráadásul nem is nagyon válogattak a vevők között, gondoljunk csak a szekszárdi húsosok esetére, a további működést és foglalkoztatást sem forszírozták a privatizációs szerződésekben, gondoljunk csak az egymás után bezáró külföldi tulajdonú cukorgyárakra. Talán ezek sem véletlenek.
Ma már ott tartunk, hogy a külföldiek részesedése az élelmiszeripar egész jegyzett tőkéjéből 62,8 százalék. A legnagyobb 80 vállalatból 49 van külföldi tulajdonban az élelmiszeriparban, az első húszból 16, a legelső tízből pedig 9. Vagyis a magyar mezőgazdaság kulcságazata, az élelmiszeripar a külföldiek kénye-kedvének, de még inkább érdekeinek kiszolgáltatott helyzetben van.
A kérdésem az, hogy ki segít a Hatvani Konzervgyár bezárásának károsultjain, nagyobb összefüggésben pedig tervez-e valamit a kormányzat a magyar élelmiszeripar e kiszolgáltatottságán változtatni, és ha igen, akkor mit és hogyan.
Várom a miniszter úr válaszát. (Taps a MIÉP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés