DR. KERÉNYI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és nem fogok visszaélni a bizalmukkal. Három rövid gondolatra szeretném felhívni a figyelmet. Az 1997-es törvényben 2001. január 1-jétől be lett volna vezetve ez a százszázalékos kérdés, tehát azt mindenféleképpen módosítani kellett volna.
A második téma, amelyben szeretnék hozzászólni, az, hogy Orosz Sándor úr említette a hozamszabályozás kérdését.
(21.40)
Meggyőződésem, hogy ma még a szőlész és borász szakma és maga az ágazat sem érett a hozamszabályozásra, tehát nincsenek olyan gazdasági feltételek ahhoz, hogy ezt be lehetne vezetni. Tehát a szőlőnek és a bornak nincs olyan ára, amely elbírná azt, hogy a hozamok szabályozva legyenek. Tudomásom szerint az ültetvénykataszter témájában pedig az FVM arra készül, hogy pontos ültetvénykataszter megalkotására sor kerüljön.
Köszönöm a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés