DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt két évben többször folytattunk e Ház falai között is polémiát a termőföldről, a termőföldhöz való hozzájutásról. Ebben az ügyben a Szabad Demokraták Szövetségének véleménye tiszta és világos: az jusson termőföldhöz, aki helyben lakik, megfelelő képzettséggel rendelkezik, és főhivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytat. Az ez irányú törvényjavaslatunkat be is terjesztettük, sajnáljuk, hogy a Ház nem vette napirendjére.
A Kisgazdapárt álláspontja ugyancsak tiszta és világos, mindig azt hangsúlyozzák, hogy Magyarországon sem természetes, sem külföldi jogi személy termőföldtulajdont nem szerezhet. Sőt, miniszter úr, amikor ebbe a pozícióba került kijelentette, hogy két hónapon belül a zsebszerződéseket felszámolja, és gondja lesz arra, hogy Magyarországon csak a magyar gazdák rendelkezhessenek termőföldtulajdonnal.
Ezen előzmények után meglepetéssel olvastam egy népszerű napilap szeptember 20-ai számában azt a tájékoztatást, amely beszámol az Agrárinnovációs Vidék- és Területfejlesztési Kht. munkájáról, amelyet a minisztérium támogatásával végzett, és amelynek célja egy olyan projekt kialakítása, amelyben holland gazdák szereznének Magyarországon megfelelő gazdasági lehetőséget termőfölddel együtt.
Mindezek alapján kérdezem a tisztelt miniszter urat: miért nem nyújt támogatást a minisztérium a helyi gazdák földvásárlásához? A készülő nemzeti földalap mennyiben fogja szolgálni a hollandok földhöz juttatását? Érez-e különbséget a politikai retorika és a minisztérium javaslata között a földkérdés terén?
Várom szíves válaszát. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés