SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Törvény adta kötelezettségünk, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület költségvetését és a költségvetés végrehajtását is a parlament szavazza meg. Ez egy rutin feladatnak is tűnhet, de nem az. Ahogyan hallottuk, a költségvetési bizottság alaposan áttanulmányozta az ORTT tájékoztatóját.

Egyetlenegy "apró" problémára szeretném felhívni a figyelmet; arra, hogy a parlament az 1997. évi költségvetési végrehajtásról még nem tárgyalt. Ismeretes az a tény, hogy akkor a Révész T. Mihály vezette Országos Rádió és Televízió Testület a földi sugárzású frekvenciák elosztásánál egy olyan döntést hozott, amelyet hosszú pereskedés követett, és végül is nem a per döntötte el, hanem a tulajdonosváltás az ügy sorsát. De emiatt a kulturális bizottság sem tudta elfogadni az ORTT 1997. évi beszámolóját. Azt gondolom, most alkalma lesz a testületnek arra, hogy a még rendezetlen dolgokat ismételten elénk tárja, hogy megtárgyalhassuk, és akkor ezt a mulasztást pótolni fogjuk.

Ettől függetlenül azt javasolom, hogy fogadjuk el ezt az 1999. évi költségvetési végrehajtásról szóló törvényjavaslatot. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu