ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy tiszteletet érdemel a Kapronczi Mihály képviselő úr által bemutatott aggódás a szőlőtermelők miatt, a túlzott adminisztráció miatt. Ezért nagyon nehéz hozzászólnom, mert ugyanakkor a tisztelet, a szándék mellett rá kell mutatnom, hogy erős szakmai hiányosságok mutatkoznak a hozzászólásában.

Sajnos arról van szó, hogy összekeveri a bortörvényt, a borjövedéki szabályozást, a személyi adózással kapcsolatos részeket. Az általuk benyújtott törvényjavaslatban is ez volt, és erre rá kívántam mutatni. Ez a bortörvényben fölmerült problémákat orvosolja, a szakma is azt mondja, és a termelők is azt mondják. Tehát én azt mondom, ezt nyugodt szívvel szavazzák meg.

Azonban abban teljes mértékben igaza van, hogy ez az adminisztráció nem fog csökkenni. Nem is csökkenhet, mert a szőlőtermelők adminisztrációs terhei nem a bortörvényből adódnak, hanem a borjövedéki szabályozásból. Tehát a szakmai problémák ott kezdődtek, hogy a borjövedéki szabályokban lévő problémákat a bortörvényhez benyújtott javaslatban próbálták meg kezelni, tehát nem a megfelelő törvényhez nyújtottak be módosító javaslatot. Ez a szakmai hiányosság.

Amit az egyéb elhangzottakkal kapcsolatban megemlítenék, azért árcsökkenésről nem lehet beszélni, mert hál' istennek évek óta először emelkedett a szőlő fölvásárlási ára, és emelkedik a bor fölvásárlási ára is. Ez köszönhető, úgy gondolom, a szigorú szabályoknak. Itt a magam részéről is csak azt vitatnám, hogy e pozitív jelenség bekövetkeztéhez szükséges-e ennyire szigorú szabályozás. Én azt állítottam, és az általam benyújtott törvényjavaslatok is erről szóltak, hogy ezt a pozitív hatást elérhetjük valamennyivel kevesebb adminisztrációs teher árán is.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu