DEMETER ERVIN, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint ahogy a tisztelt Ház és az állampolgárok előtt is bizonyára ismert, a rendszerváltozást követő években az elkövetett bűncselekmények száma drámaian megugrott. A bűnügyi statisztikai adatok szerint az 1989-ben regisztrált bűncselekmények száma 1991-re megduplázódott, és ez az emelkedés 1998-ban 600 ezer bűncselekménnyel érte el a tetőfokát. Az elkövetett bűncselekmények számának növekedése mellett a bűnözés struktúrájában minőségi átalakulás történt, a bűnelkövetők pedig egyre nagyobb szervezettséget mutatnak. A jól megfigyelhető tendenciák szerint a bűnözés egyre komplexebbé válik, ugyanakkor a bűnüldöző szervek tevékenysége a nyomozati felderítési hatáskörök megosztásával, újabb bűnüldöző szervek alakulásával egyértelműen specializálódik.
Ebben a helyzetben az ország gazdaságának biztonsága minden felelős politikai tényezőtől megköveteli, hogy a bűnözés, különösen a szervezett bűnözés elleni harcot a feladatai rangsorában kiemelten kezelje. A hatályos jogszabályok szerint ma - ide nem értve az ügyészséget - tíz, azaz tíz szervezet rendelkezik kisebb-nagyobb mértékű hatás- és feladatkörrel a szervezett bűnözés elleni harc területén. Nyilvánvaló, hogy eredményes fellépést csak ezeknek a szervezeteknek a hatékony együttműködése és a köztük megvalósuló gyors információcsere eredményezhet.
A felderítő-nyomozó szervek széles körben szereznek információkat a szervezett bűnözés minden területéről. Az eddig szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy az információk jelentős része nem minden esetben hasznosul kellőképpen, sokszor nem oda és nem akkor jut el az információ, ahol ezt a leghatékonyabban és legeredményesebben lehet, illetve lehetne felhasználni. A bűnüldöző szervek természetesen ma is együttműködnek egymással, s ez az együttműködés döntően kétoldalú megállapodásokon alapul, ugyanakkor nincs egy olyan szervezet - adatbázis, adatbank vagy nevezzük bárminek -, ahol minden, a szervezett bűnözéssel kapcsolatos összes adat rendelkezésre áll, ahova szükség esetén a teljesség és a gyorsaság igényével fordulhatnak a felderítő-nyomozó szervek.
A mai állapot szerint, ha egy nyomozó hatóság vagy felderítő szerv információhoz kíván jutni, külön-külön kell megkeresnie azokat a hatóságokat, bűnüldöző szerveket, ahol rendelkezésre állnak a munkájukat segítő információk. Adott esetben az információt igénylő megkeresések el is maradhatnak, ugyanis még az adat fellelhetőségének a helyéről, illetve annak létezéséről sincs vagy nem is lehet ismeretük a bűnüldözőknek. A közös információs bázis hiánya miatt fordulhat elő az, hogy ugyanarra a személyre vagy bűnözői csoportra folytat felderítést több hatóság is egyszerre, egymás munkájáról semmit sem tudva. Az ilyen bűnüldözési gyakorlat rengeteg felesleges erőt, energiát és természetesen költséget emészt fel, sőt hátráltatja az eredményes felderítést. A bűnmegelőzés és a felderítés hatékonyságának meghatározó összetevői - az indokolatlan párhuzamosságok kiküszöbölése mellett - a gyors, a célirányos és a hatékony információcsere.
Tisztelt Ház! A bűnüldözésben feladatot ellátó állami szervek kétoldalú együttműködése természetesen nem egyik napról a másikra valósult meg, ez egy tudatos kormányzati munka, egy építési folyamat eredménye. Nagyon sok egyeztetés, figyelemfelhívás, kölcsönös érdekek felismerése és felismertetése kellett ahhoz, hogy a bűnüldöző szervek megtapasztalják, hogy együttműködni azért érdemes, mert a bűnözés elleni hatékony fellépésnek ma már nincs más alternatívája. Ezek az elmúlt időszakban kialakított kétoldalú együttműködések teremtik meg az alapját a további szélesebb körű együttműködésnek.
A bűnözés egyre szervezettebbé válása minőségében olyan új helyzetet teremtett, amire megfelelő választ adni ugyancsak egy minőségében új együttműködési formával lehet megítélésünk szerint. A törvény előkészítése során elvégzett tanulmány eredményeként egyértelműen kiderül, hogy a szervezett bűnözést érintő információknak legalább 50 százaléka esetében nem elegendő a kétoldalú együttműködés, mert azok több nyomozó-felderítő szerv közös fellépését igénylik.
Ebből a felismerésből kiindulva a különböző bűnüldözési jogosítvánnyal felruházott állami szervek közötti feladatok kellő összehangolása érdekében látja a kormány szükségesnek egy önálló, viszonylag kis létszámú, de megfelelő számítástechnikai háttérrel felszerelt kormányzati szerv, a szervezett bűnözés elleni koordinációs központ létrehozását. Hangsúlyozni kívánom, a kormány nem egy újabb nyomozó hatóságot vagy csúcsnyomozó szervet kíván létrehozni. Ez a központ jellegét és alaptevékenységét tekintve egy információt fogadó, feldolgozó, elemző, rendszerező, értékelő és célba juttató, tehát speciális adatkezelő szervezet.
Ennek a központnak a feladatköre nem korlátozódik a bűnügyi nyilvántartó munkára. Az együttműködő szervektől beérkezett információkat minden szempontból elemzik, értékelik és a rendelkezésre álló adatokkal ütköztetik. Így a központ által végzett munka eredményeképpen egy minőségében új információ keletkezik, amit rendeltetésszerű működés esetén késlekedés nélkül kap kézhez az arra jogosult szervezet.
A szervezett bűnözés elleni koordinációs központ munkatársai azon túl, hogy elemzik, értékelik a rendelkezésre álló információkat, javaslataikkal, észrevételeikkel konkrét segítséget tudnak nyújtani a napi bűnüldöző munka színvonalának a javításához is. A központ tehát teljes rálátással bír a szervezett bűnözésre, így jelentős segítséget nyújthat a mindenkori kormányzat stratégiai jellegű döntéseinek a kialakításához.
A törvényjavaslat szerint a központ nem rendelkezik nyomozó hatósági jogosítványokkal, önálló információszerzést nem folytat. Kizárólag az együttműködő szervektől származó adatokat gyűjti, ezt elemzi és továbbítja az arra jogosultaknak.
A törvényjavaslat szerint a központban, annak a lehetőségeit felhasználva, együtt fog működni az Országos Rendőr-főkapitányság, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Határőrség, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, az APEH Bűnügyi Igazgatósága és a nemzetbiztonsági szolgálatok, nevezetesen a két katonai - a Katonai Felderítő és a Katonai Biztonsági Hivatal -, továbbá három polgári szolgálat, a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Információs Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat.
Felmerülhet és fel is merült a kérdés, hogy az ügyészség miért nem került nevesítésre, így látszólag nem vesz részt ebben az együttműködésben. A javaslat szerint a meghatározott adatkör tekintetében az együttműködő szerveket a központ irányában adatszolgáltatási kötelezettség terheli. Tekintve, hogy az alkotmány és az ügyészségre vonatkozó egyéb jogszabályok értelmében az ügyészség semmilyen tekintetben nincs alárendelve a kormánynak, ezért egy kormányzati szerv felé történő adatszolgáltatási kötelezettség az ügyészség törvényesen biztosított autonómiáját sérthetné, ezért az ügyészség mint együttműködő szervezet a tervezetben nem került nevesítésre. A javaslat ugyanakkor biztosítja az ügyészség számára, hogy a rá vonatkozó adatkezelési és egyéb jogszabályok figyelembevételével a központból adatokat igényeljen és oda adatokat juttasson el. Ezzel a megoldással az ügyészség egyetért, az előttünk levő javaslat a támogatásukat bírja.
Tisztelt Ház! Mint önök előtt is ismert, különféle koordinációs bizottságok, valamint rövidebb és hosszabb ideig funkcionáló munkacsoportok formájában már korábban is történtek próbálkozások a szervezett bűnözés visszaszorítására. Ezek a szervezetek azonban rendre kudarcot vallottak. Ennek véleményem szerint az egyik legfőbb oka az, hogy nem állt mögöttük megbízható és szilárd jogi háttér.
(12.30)
Mint korábban jeleztem, a létrehozni kívánt szervezet alapfunkcióját tekintve fogadó, elemző és célba juttató, tehát adatkezelő szervezet. Ebből következően, illetve a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény értelmében ilyen központot létrehozni csak törvénnyel lehet. Éppen ezért a törvényjavaslat kidolgozása során az első és legfontosabb feladatnak tekintettük, hogy a tervezetben egyértelműen jelenjenek meg az adatkezelés törvényi garanciái. Így - mint önök is tapasztalhatják - a javaslatban pontosan meghatározásra került az adatkezelés célja, annak ideje, a kezelt adatok köre, a jogszerű adatkezelésért felelős személyek ilyen jellegű feladat- és hatásköre.
Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat döntően adatkezeléssel kapcsolatos szabályozásokat tartalmaz, a jogszabályalkotás során kikértük az adatvédelmi biztos véleményét is. Az adatvédelmi biztos a hivatalunk által felajánlott személyes konzultáció lehetőségével nem kívánt élni. Írásbeli véleményében néhány általános megjegyzést tett, felhívta a figyelmet az adatvédelmi garanciák fokozott alkalmazására. A törvénytervezettel kapcsolatos konkrét felvetéseit - különböző fogalmak pontosabb definiálására, így a bűnös kapcsolatra, a felderítés alá vont személyre és egyébre vonatkozó pontosító javaslatokat - figyelembe vettük és a jogszabálytervezetbe beépítettük.
Az adatvédelmi biztos felvetette továbbá, hogy a törvényjavaslattal véleménye szerint érintett egyéb kétharmados jogszabályok, így a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény, a rendőrségi törvény, valamint a határőrségről és a határőrizetről szóló törvény módosítása szükséges. A jelzett jogszabályok módosítását mi nem látjuk indokoltnak, ugyanis a központ esetében maga az azt létrehozó törvény ír elő - pontosan meghatározott adatok vonatkozásában - adattovábbítási kötelezettségeket. Megjegyzem, hogy ilyen jogi technika megoldását alkalmazta például az előbbi kormány is, amikor például az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvéleményt formáló tisztséget betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényt módosította, akkor ugyancsak a parlament egyszerű többségével megalkotható törvényt hozott, amely a nemzetbiztonsági szolgálatok és a Belügyminisztérium részére adatátadási kötelezettséget ír elő - ebben az esetben az átvilágító bíráknak kell az adatokat átadni.
Tisztelt Ház! A szervezett bűnözés elleni koordinációs központ az állami szervek alkotmányos rendszerében a kormánynak alárendelt, országos hatáskörű, központi hivatalként kerül meghatározásra. A kormányzati irányítás, az alkotmányossági szempontok és az európai normák figyelembevételével, kijelölt miniszter útján - ez a belügyminiszter - valósul meg. A belügyminiszter irányítása alatt álló szervezetek: a rendőrség, a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatai és a határőrség azok a szervezetek elsődlegesen, amelyek a legszélesebb feladat- és hatáskörrel rendelkeznek a szervezett bűnözés elleni küzdelem területén, illetve amelyek a legnagyobb rálátással, döntési jogosultsággal és a leggyorsabb reagálási lehetőséggel bírnak.
A javaslat szerint a központ és az együttműködő szervek viszonyára a mellérendeltségi viszony az irányadó. A rendelkezések egyértelművé teszik, hogy a központ és az azt irányító miniszter ebben a minőségében eljárva az együttműködő szervek jogszabály által biztosított önállóságát semmilyen formában nem sérthetik, azok számára utasítást nem adhatnak, feladatokat nem határozhatnak meg. A központ az együttműködő szervek felé javaslatokat fogalmazhat meg, és a felderítési cselekmény végrehajtását ajánlhatja. Az egyenjogúság és az érdekérvényesítés garanciális intézménye a javaslatban az együttműködő szervek országos vezetőiből álló vezetői tanácsadó bizottság. A bizottság az irányító miniszter szakmai tanácsadó testületeként működik.
A törvényjavaslat szerint a központ élén főigazgató áll, akit az együttműködő szervek irányításáért felelős miniszterek javaslatára a miniszterelnök nevez ki. A főigazgató határozott időre, öt évre, így kormányzati és parlamenti ciklushoz nem igazodó időszakra kerül kinevezésre. A főigazgatónak a kinevezési idő lejárta előtti elmozdítására nagyon szűk körben van lehetőség, ami a szervezet kiegyensúlyozott, folyamatos, stabil működésének egyik biztosítéka.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslatban foglaltak eredményes végrehajtása, az abban rejlő lehetőségek kihasználása - azon túl, hogy természetesen a törvény rendelkezéseinek betartása minden érintettre nézve kötelező - akkor válhat a szervezett bűnözés elleni harc hatékony intézményévé, ha az együttműködő szervezetek felelősségének tudatában, az érdekek kölcsönösségét felismerve egyesítik erőiket, és így hajtják végre a törvényjavaslatban foglaltakat. A kormány igyekszik megteremteni ennek a feltételeit. A kis létszámú, de hatékony, magas színvonalú számítástechnikai háttérrel rendelkező segítő szervezet költségei ehhez igazodóan alakulnak. A bér jellegű kiadások évente 98 millió forintot igényelnek. A számítástechnikai háttér egyszeri biztosítására 220 millió forint, az egyéb beruházásokra: épületfelújítás, gépkocsivásárlás, szintén egyszeri költségek, irodák kialakítására további 175 millió forint szükséges.
Tisztelt Ház! A kitűzött cél, a szervezett bűnözés elleni eredményesebb fellépés bizonyára mindannyiunk közös érdeke. Ennek reményében kérem, hogy vitassák meg az előterjesztést, tegyék meg a jobbító észrevételeiket, és fogadják el a javaslatot, hogy 2001. január 1-jén meg tudja kezdeni munkáját a szervezett bűnözés elleni koordinációs központ.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés