DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Azért kértem még egyszer szót, mert nagyon fontos kérdést említett, ezt szeretném hangsúlyozni. Most rendkívül nagy szakmai vita is van e körül, és nemzetközileg is szakmai vita van e körül a kérdés körül. Kiemelném, hogy most a minőségbiztosítás kapcsán megint előtérbe került, és jelenleg zajlik, magam is szakértőként közreműködök egy ilyen bizottságban, amely az európai országok pont ilyen általam sokat bírált európai uniós, harmonizációs ügyei miatt az egészségügyi minőségbiztosításban összehasonlítást végez, és ebben pont a közép-európai országoknak a minőségbiztosítását hasonlítja össze. Itt nagyon egyértelműen kijött, hogy bizony a magánosítás, ha tetszik, ennek különböző formái hogyan jelenhetnek meg, de ez jelenleg nem időszerű egyetlenegy országban sem, így Magyarországon sem.
Említette, való igaz, hogy a biztosítók várnak arra, hiszen óriási tőkealappal rendelkeznek - kiemelném például Magyarországon akár a Generalit, akár a Providenciát, Hungáriát, ezek mind 100 százalékos külföldi tulajdonban vannak. Azonban azt látni kell - például a Generalit hadd emeljem ki, ahol készítettek erre vonatkozóan is tanulmányokat -, hogy megkeresi azokat a területeket, ahova ő befektet, még ha nonprofit formájú is, mert ezt nem lehet másképp működtetni, csak nonprofit formában; a kht. is nonprofit formájú vagy a funkcionális privatizációnak bizonyos formája is nonprofitként működhet. Azért ő a pénzét jelentős mértékben olyan helyre fektetné be, ahol az nagyon jól megtérül. Például azokat az osztályokat emelné ki és venné a maga hatáskörébe, amelyik jól működik.
Más kérdés az, hogy van több lehetőség arra, hogy a kórházak működésén belül bizonyos tevékenységeket oda lehetne adni ilyen magánosítás formában. Bizonyos osztályoknál - például a diagnosztikánál - óriási vita kerekedett ki, itt szintén bizonyos lehetőségeket látok tisztességesen megoldani.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés