KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak azt szeretném kérni, hogy az elnök úr figyelmeztesse a képviselőket akkor, amikor olyan dolgokat állítanak a vita hevében valamifajta elfogultságból, ami egyrészt méltatlan, másrészt nyilvánvalóan nem igaz. Hiszen akik a teremben vannak, azok vélhetően azért vannak itt, hogy figyeljék a vitát, még akkor is, ha alkalmasint elkalandozik a tekintetük.

Úgy látszik, hogy a képviselő asszonynak semmi sem elég, pedig láthatja, hogy a vita ezen szakaszában azon MSZP-s képviselő, akinek a mondanivalójára egyszerre volt kíváncsi a pénzügyminiszter és a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára. Ez azért nem mindenkivel esik meg, kedves képviselő asszony. Legalább egy pici méltányosságot kérünk, s amikor az ön felszólalásáról beszélgetünk, ne kelljen azt hallani, persze, nem is figyelnek oda. Most én is mondhatnám, hogy Vojnik Mária is lesüti a szemét, pedig láttam, hogy igazából csak a csiptetőt teszi fel. Ne kelljen már ilyenekkel tölteni az időt, mert ez méltatlan a Házhoz! Kérem elnök urat, hogy ezt vegye figyelembe, amikor vezeti az ülést. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu