ELNÖK: Göndör István is jelentkezett, de nem tudom már megadni a szót, mert az MSZP elhasználta a rendelkezésére álló időt. A Magyar Demokrata Fórum kíván-e szólni még ebben a vitaszakaszban? (Font Sándor: A másik vitaszakaszban.) Ebben a vitaszakaszban nem kíván szólni. Kíván-e esetleg még valaki szólni ebben a vitaszakaszban? (Keller László jelentkezik.) Keller László sem tud szólni már ebben a vitaszakaszban, hiába jelentkezett. Még az SZDSZ-nek van néhány másodperce. Kíván-e esetleg az SZDSZ szólni? (Nincs jelzés.) Nem kíván, ha jól látom. Úgyhogy ebben az esetben, miután nincsen több jelentkező, ezt a vitaszakaszt lezárom. (Göndör István: Még nem zárul le az első vitaszakasz!)
Ennek következtében megnyitom a következő vitaszakaszt, a járulékok és az egyéb költségvetési bevételek témakörét érintő módosító javaslatokra, és itt megint csak - egyelőre legalábbis - az MDF számára van mód és lehetőség arra, hogy szóljon addig, amíg a tévéidő le nem telik, utána természetesen újraszámítódnak az idők. Tehát egyelőre csak a Magyar Demokrata Fórumnak van módja és lehetősége arra, hogy elmondja a véleményét.
Ügyrendi kérdésben többen jelentkeztek. Szeretném, ha ez valóban ügyrendi kérdés lenne. Figyelmeztetem a jelentkezőket, hogy abban a pillanatban megvonom a szót, amint az érdemi vitához kívánnak hozzászólni, ügyrendi kérdésnek álcázva a véleményüket. Először az ügyrendi kérdéseknek van elsőbbsége, úgyhogy Keller László képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés