ELNÖK: Tévedésben van, képviselő úr, nem is tekintem ügyrendi javaslatnak, egy tévedésből származó megjegyzésnek tekintem inkább az ön által elmondottakat. Teljesen világos, hogy a részletes vita szakaszolása egyértelmű, három vitaszakaszról van szó. A három vitaszakasz közül most tévéidőben az első vitaszakasz lefolytatására nyílott lehetőség. Ha úgy gazdálkodtak volna az idővel, akkor nyilván más vitaszakasznál is meg lehetett volna nyitni a vitát, nem ez történt. Az első vitaszakasz lényegében a délelőtti tévéidőt elvitte. Egyedül a Magyar Demokrata Fórumnak van még ideje, hogy a második vitaszakaszhoz hozzászóljon.

Amire ön utalt, az azt jelenti, hogy péntekig lehet beadni majd a kapcsolódó módosító indítványokat, de ez egy egészen más, ez egy eljárástechnikai kérdés, ami azt eredményezi, hogy ne ma kelljen még, hanem ha akarnak, még holnap is tudnak dolgozni a vita végéig a módosító indítványok benyújtásán. Egyébként a vita szakaszolására nincs ennek semmilyen jelentősége. Tehát az ügyrendi kérdést nem tudom elfogadni.

Újabb ügyrendi kérdés, Veres János!

Forrás: parlament.hu