SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális és egészségügyi bizottság ülésén a törvényjavaslat, törvénytervezet eme szakaszánál is konszenzus mutatkozott meg. Mindannyian úgy értékeltük, hogy hasznos a törvényjavaslat, és jobbító szándékkal szólt mindenki hozzá. Én két pontot emelnék ki a törvényjavaslatból. Az egyik azon szabályok korrekciója és azon szabályokra vonatkozó módosító javaslatok, amelyek az összeférhetetlenséget szabályozzák. Mi ezt a magunk részéről támogatni tudjuk, azt az elvet, azt az elképzelést, hogy legyenek összeférhetetlenségi szabályok a mediátorok, illetve az érintett felek, intézmények között.
A másik ilyen nagyon fontos kérdés, hogy valójában ki lehet a közvetítő tanács tagja, kik lehetnek mediátorok. Itt szintén támogatjuk azokat a javaslatokat, amelyek arra irányulnak, hogy valójában bővítsük azon személyeknek a körét, akik ennek a tanácsnak a tagjai lehetnek.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés