KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, Tállai képviselő urat megzavarta az, hogy még nagyon sok idő áll rendelkezésére a Fidesznek.
Azt hiszem, ebben a vitában az egyértelműen világossá vált, hogy mi a Fidesz és a kormánypártok célja. Hogy milyen eszközrendszert rendelnek a cél megvalósításához, az a vita alapján is egyre bizonytalanabb lett, és még sokáig bizonytalan is lesz.
(16.40)
Azt hiszem, abban újszerű volt ez a mai vita, hogy az ellenzéki képviselők nemcsak bírálták a kormánypártokat, hanem a saját javaslatukon keresztül megpróbálták megkeresni azokat a közös pontokat, amelyeket egyébként azért is szükséges megkeresni, mert látható volt a mai vitában is, hogy a kormánypártok között is jelentős eltérés van az egyes kérdések megítélésében.
Tállai képviselő úr abban, hogy az ellenzéki képviselők mit nyújtottak be, legalább úgy csúsztatott, mint amikor azt mondta, hogy adókedvezményt az államtól, a kormánytól kapnak, miközben a saját adójukat... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Elnök úr, máskor legyen olyan kedves előterjeszteni olyan javaslatot, amely többlet időt biztosít a vitákhoz. Meg fogjuk szavazni, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés