KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!

Ma már a számítástechnika és az információáramlás korszerű eszközein keresztül minden képviselőtársamnak, sőt a nagy nyilvánosságnak is lehetősége van arra, hogy meggyőződjön arról, elolvassa, hogy mit jelent az a gazdasági csomag, amit a szabad demokraták elkészítettek, amit fölvittek az internetre, és a világhálón bárhol elolvashatják. Egyébként Kanadából és Amerikából is kaptunk rá reflexiókat, tehát mások szokták ezt olvasni.

Ez a komplex csomag nem a személyi jövedelemadó keretén belül akar ugyanannyi adót elvonni az állampolgároktól. Igen, mi úgy gondoljuk, hogy az alacsony jövedelműek adóját nem emeljük. Nem tudom, megfigyelték-e: 20 százalék - mondtuk mi -, és nem kívánjuk az alsó kulcsot emelni 1 százalékkal sem, de egy féllel sem, képviselőtársam. Nem! Mi nem a személyi jövedelemadó rendszerén keresztül kívánjuk az adó mennyiségét növelni vagy a kívánt adóbevételt beszedni.

Úgy gondoljuk, hogy más eszközök is vannak. Van a vagyon forgalmának, a vagyon gyarapodásának és a fogyasztásnak olyan adókapacitása, amelyen keresztül ugyanazt a jövedelmet vagy közel ugyanazt az állami bevételt lehet biztosítani. Ráadásul szeretném mondani: mi nem szeretnénk ugyanazt biztosítani. A mi gazdasági csomagunkban egy ennél szerényebb méretű állam van. Ennek a szerényebb méretű államnak valamivel - nem sokkal, de valamivel - kevesebb jövedelemkoncentrációra vagy koncentrált jövedelemre, elvont adóra van szüksége.

Még egyszer azt tudom csak mondani, hogy ebben a módosító indítványban természetesen az egész gazdasági csomagunkat nem lehet föltüntetni, de mindenki számára nyilvánosak az erről folytatott vitáink. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Gazdasági szakemberek és nemzetközi, hazai közgazdászok is részt vesznek ebben a vitában.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu