LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Egyrészt a Veres János által említett dolgokra szeretnék reagálni. Említette azt a bizonyos 600 ezer forintos statisztikát, amit nem találtam meg eddig. Most már minden világos számomra.
Ugyanis mondta, hogy ez '98-as adatok alapján lett összeállítva. Ezzel mindent megmagyarázott. A '98. évben ugyanis nem volt családi adókedvezmény, így teljesen valószínűsíthető az is, hogy a statisztikánál, amit ő mondott, figyelembe vannak véve azok a családok is, akik keresőképtelenek. Ugyanis nem lehetett, nem volt értelme különbontani az adózó családokat, illetve azokat, akik nem adózó családok, abból a szempontból, hogy ki veheti igénybe az adókedvezményt.
Ha tehát átlagszámot mondunk, mindig figyelembe kell venni azt is, hogy ki veheti igénybe az adott adókedvezményt. Nyilvánvalóan egy 600 ezer forintos átlag esetében a statisztikába belezavar azok létszáma, akiknél kereseti lehetőség sajnálatos módon nincs. Ami a mi számadatainkat illeti, még egyszer nem ismételném el.
Mécs Imre módosító indítványával kapcsolatban mondanám, hogy személy szerint támogattam a költségvetési bizottságban is, és nyilvánvalóan további egyeztetésekkel szerintem megoldható ez.
Veres János mondta még azt, hogy a társasági adótörvény jó, nem szabad rajta változtatni. Én Tardos Mártonnal értek egyet, akinek a véleménye az volt, hogy új fordulatot kell vinni a kis- és középvállalkozások támogatásába. Ezt tettük akkor, amikor benyújtottuk a beruházási kedvezményt és kamatkedvezményt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés