DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jómagam is ehhez a fantazmagória- és riogatásproblémához szeretnék kapcsolódni. Ez az üzletrészről szóló törvényjavaslat nem más, mint paragrafusokba szedett fantazmagória és riogatás. Emellett nagyon nehéz racionálisan beszélni az új szövetkezeti törvényről, mert nem azt mondom, hogy ez egy atombombára, de egy ilyen kis repeszgránátra terített szép asztalterítő. Tehát vagy az egyikről beszélünk, vagy a másikról. Ha együtt beszélünk a kettőről, akkor az első megsemmisíti a másik őszinteségét.
Felteszem a kérdést, hogy most, 2000-ben melyik családi gazdaságot, melyik kisgazda érzelmű vagy éppen szocialista érzelmű nagygazdát, vagy közepesgazdát, vagy mezőgazdasági vállalkozót akadályozza a kibontakozásban az a még létező 1400 szövetkezet? A '89-92-ben esetleg politikailag pragmatikus ellenségképet miért kell most újra felidézni? Ennek abszolút semmi értelme nincs, hiszen most a magyar mezőgazdaságnak éppen mások a problémái; a közös szembenézés lenne most az érdeke. Esetleg nem arról van szó, hogy a Kisgazdapártnak is, látva ezeket a feszültségeket - ami a borra vonatkozó jövedéki törvényt, természetesen az égiek haragja által is előidézett idei agrárválságot jelenti, az aszálytól kezdve a belvízig, és ezt a bizonyos uniós csatlakozásra való felkészülést -, éppen arra lenne szüksége, hogy szembenézzünk az egész problémával, hogy az a leépülés, ami a magyar mezőgazdaságban most újra felgyorsult, mire vezet, megállítható-e, lesz-e még Magyarországon, vidéken polgárosodás.
Ezekre kellene választ adni és arra, amit felfelé jövet - hadd árulkodjak - Zsikla képviselő úrtól hallottam, mert én nem figyeltem rá, hogy most tudniillik hatályba lép egy rendelet, amely a piacokon a méz árusítását és egyebeket betiltja. Nem ezzel kellene foglalkozni? Esetleg inkább nem arról van szó, hogy önök úgy nem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) bírnak nekirugaszkodni a mostani helyzet megemésztésének, és egy féléves üresjáratot okoznak a parlamentben?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés