DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azzal kell kezdenem, hogy Czerván György képviselő úr hozzászólása oázisként hatott a mai és a korábbi kormánypárti képviselők hozzászólása után. Rendkívül korrekt hozzászólás volt. Lehet látni, hogy ért hozzá, tudja, hogy miről van szó, hiszen úgy tudom, ő is ebben a környezetben él, és amit elmondott, arra hallgatni kellene.
De miért nem hallgatnak rá? Ezt viszont nagyon nehezen tudom megérteni. Én részt vettem a mezőgazdasági bizottság ülésén, ahol ő is és mások is szinte egybecsengően hasonló dolgokat mondtak el, s akkor a bizottsági ülés vége felé valahogy úgy tűnt, hogy talán még egyetértés is lehet abban a kérdésben, hogy miért nem jók ezek a törvények, és milyen megoldáson kellene fáradozni. Majd másnap reggel megjelent a bizottság ülésén Tamás Károly államtitkár úr, és érdekes módon mindenki másképp szavazott, mindenki másképp gondolt sok mindent, mint előző nap, és ellenszavaztak. Fel lehet tenni a kérdést, hogy mi van emögött. Én tudom, sejtem, de gondolom, hogy önök is.
Arra szeretném tehát biztatni Czerván György képviselő urat, hogy fogalmazzanak meg módosító javaslatokat, és adjanak be minél előbb hasonló elképzeléseket, mert azt hiszem, ezeket lehet támogatni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés