LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr!

Már 1992-ben, a szövetkezeti törvény meghozatala idején nem az volt a kérdés, hogy kolhoz vagy szövetkezet legyen Magyarországon - mert egyértelmű volt a válaszunk -, hanem az, hogy ezt a célt hogyan közelítsük meg. Akkor nyilvánvaló volt, hogy egy 180 fokos fordulat esetén a szövetkezetek többsége tönkrement volna. Nem tudtak volna eleget tenni egy hirtelen támasztott európai uniós szövetkezeti követelménynek. Ma az a kérdés, hogy a nyolc évvel ezelőtti fél fordulatot most időszerű-e teljes fordulattá alakítani.

Mitől kolhoz a kolhoz, és mitől szövetkezet a szövetkezet? A kérdés megválaszolásához elég csak a maga igaz értelmében elemezni a szavak jelentését. A szövetkezés addig szövetkezés a szó eredeti jelentésében, amíg a szövetség tagjai értelmét látják a közös cselekvésnek, nem válik tőlük idegenné, vagy nem dolgozik érdekeik ellen a szövetkezet.

Nyugat-Európában minden szövetkezésből ki lehet lépni, és a tagsági viszonyt a bevitt vagyonnal arányos összvagyonváltozás figyelembevételével fel lehet mondani. A "szövetség" szó politikai, katonai és gazdasági értelmezéséből egyaránt az fakad, hogy ha valamely tag számára terhessé válik ez a szövetség, akkor a bevitt önrendelkezése, önállósága, szuverenitása, területe, tulajdona, részesedése alapján kiléphet ebből a szövetségből.

A kolhoz fogalma abban különbözött a szövetkezeti gondolattól, hogy felmondhatatlanná, véglegessé tette a tagsági viszonyt, megcsúfolva a szövetség szó eredeti értelmét. A felmondhatatlan jogviszony kiszolgáltatott féllé tette azokat, akik komoly családi vagyon árán tették először életképessé, majd működőképessé a szövetkezeteket.

Mentségül meg kell jegyezni, hogy a KGST is felmondhatatlan gazdasági szövetség volt, a Varsói Szerződés is felmondhatatlan, sőt megbonthatatlan katonai szövetség volt. S gondoljunk csak Magyarország 1956. évi vagy Csehszlovákia 1968. évi katonai szövetségi tagsági viszonyt felmondó jegyzékének a következményeire! Abban a korban nemcsak a szövetség, a szövetkezés szót csúfolták meg jelentésükkel ellentétes tartalommal, hanem a sajtószabadság, a választói szabadság, a népképviselet, a független igazságszolgáltatás, a szuverén Magyarország szavakat is, és még hosszasan lehetne sorolni az ehhez hasonló fogalomátértelmezéseket.

Míg a demokrácia és az igazságszolgáltatás terén képesek voltunk közeledni a polgári értékekhez, a szövetkezet területén ezt nem tehettük meg, mert akkor a szövetkezetek többsége nyilvánvalóan összeomlott volna; tetézve ezzel az összeomlott szocialista ipar és építőipar csökkenő foglalkoztatásban és visszaeső termelésben megnyilvánuló súlyos gondjait.

1992-től tehát felemás jogi helyzet érvényesült Magyarországon. A külső résztulajdonosokat változatlanul egy felmondhatatlan, kolhoz típusú jogviszony kötötte a szövetkezethez: azaz a bevitt vagyonunkat megkérdezésük nélkül mások használhatták, felélhették, dönthettek arról, hogy nem jár semmilyen osztalék a bevitt javaik után, míg sok vonatkozásban a belső tagok döntési és gazdálkodói lehetőségei megnövekedtek.

Az első szabadon választott kormány rengeteg olyan hamis vádat kapott az ellenzéktől és a tömegtájékoztatástól, miszerint szétverte a szövetkezeteket, holott valójában épp a szövetkezés gondolatát igyekezett megmenteni, hiszen ugyan milyen jövőjük lehet az olyan típusú szövetkezeteknek, melyekbe csak belépni lehet, de kilépni nem.

(13.30)

Ezt az egyoldalú jogviszonyt már a Kádár-korban is csak antidemokratikus vagy terrorisztikus eszközök révén lehetett fenntartani, azaz ma szövetkezeti jövőt alapozni ilyen jogviszonyra nyilvánvalóan nem lehet. Akkor tették volna véglegesen lehetetlenné a szövetkezeti gondolat érvényesülését Magyarországon, ha hallgattak volna az ellenzékre, és nem tették volna lehetővé a szövetkezetek uniós gyakorlattal egyező működését, aminek viszont alapfeltétele a kiválás lehetővé tétele.

Az elmúlt nyolc évben a politika pragmatikus gazdaságpolitikai megfontolásokból is megkerült egy kényelmetlen feladatot, a nyugat-európai típusú szövetkezetek létrehozását. Az európai jogharmonizáció keretében lassan elkerülhetetlenné válik a gazdálkodó szervek működésével kapcsolatos törvényeink összhangba hozása az európai gyakorlattal. Ezt a fordulatot és feladatot az Országgyűlés a 3011. sorszámú törvényjavaslat elfogadása révén teljesíthetné.

Ez a joggal terjedelmes törvényjavaslat a könnyebb feladat. A nehezebb feladat az, hogy mi legyen a volt szövetkezeti tagok részaránytulajdonával, aminek az értéke az elmúlt nyolc esztendőben nyilván tetemesen megcsappant. Minden késlekedés kistulajdonosok százezreinek kifosztását és a szövetkezés nemes gondolatának a megcsúfolását teszi véglegessé. Viszont minden elhamarkodott döntés sietteti azoknak a kolhozoknak az összeomlását is, amelyek még tízezreknek adnak munkát, és a távlatban talán átalakíthatóak lennének európai típusú szövetkezetté is.

Az új szövetkezetekről szóló 3011. számú törvényjavaslat általános vitára bocsátását helyeseljük. Egyetértünk azzal, hogy ez a törvény ne vonatkozzon a sajátos feladatot ellátó lakásszövetkezetekre, és csak részlegesen vonatkozzon a pénzintézeti feladatokat ellátó hitel- és takarékszövetkezetekre. Megítélésünk szerint e törvényjavaslat elfogadása után teljessé válhat az a félfordulat, amit az 1992. évi szövetkezeti törvény révén hajtott végre az akkori kormány.

De mi legyen a kívülálló üzletrész-tulajdonosok vagyonával? A gazdasági sajtóban ennek a vagyonnak a nagyságára vonatkozó legkülönbözőbb nagyságrendű, 20 milliárdtól 120 milliárdig terjedő becslések láttak napvilágot. Nyilvánvalóan teljesen tönkretenné a szövetkezeteket, ha ezeket az üzletrészeket az üzletrész-elfogadási közgyűlés után 90 napon belül készpénzben ki kellene fizetni. Hiszen ma Magyarországon sem a mezőgazdaságban, sem más ágazatban nincsenek arra felkészülve a gazdálkodó szervek, hogy alaptőkéjük egy részét ilyen rövid idő alatt kivonják a termelésből.

Gondoljuk csak meg, hogy hány ezer részvénytársaság nem fizet évek óta osztalékot a kisrészvényeseknek, és gátlástalanul feléli a kisbefektetők pénzét. Ezt minden további nélkül megteheti, mert a kisbefektetők feladata volt ennek a kockázatnak a felmérése. Ha most hirtelen egy olyan kötelezettséggel kellene szembenézniük ezeknek a részvénytársaságoknak, hogy fizessék ki a kisemmizett kisrészvényeseket, akkor a többségük nyilvánvalóan tönkremenne. A szövetkezetek többsége is ehhez hasonlóan nagyrészvényesként viszonyul a külső részarány-tulajdonosok vagyonához, nem tudatosodott bennük az a tény, hogy ezek a vagyonok egyéni vagyonok, semmilyen többség nem sajátíthatja ki ezeket, csupán a szövetkezet használatában állnak.

Folytatódna a jelenlegi alkotmányellenes helyzet, ha továbbra is megakadályoznánk a külső tulajdonosokat abban, hogy hozzájuthassanak törvényes tulajdonukhoz. De csődök, felszámolási eljárások sokaságát indukálná egy olyan döntés, amely hirtelen egy alkotmánykonform helyzetet kényszerítene ki. Megoldás lehetne, ha a külső, azaz a szövetkezet irányításából kirekesztett, szavazati joggal nem rendelkező tulajdonosok üzletrészeit kamatozó követeléssé, hosszú lejáratú tagi kölcsönné lehetne átalakítani. Ez is teher a szövetkezetek számára, de lényegesen csekélyebb teher, mint az azonnali fizetés.

Megoldást lehetne keresni olyan irányban is, hogy szavazati joggal, a szövetkezet irányításába való beleszólással ruháznánk fel a külső tulajdonosokat, hogy ők maguk is vállaljanak felelősséget vagyonuk sorsának leendő alakulásában. Szóba jöhet természetbeni fizetés is, bár sok esetben néhány munkagép átadása sürgető mezőgazdasági munkák elmaradását okozhatja.

Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nem ez az első szinte megoldhatatlannak tűnő feladata az agrárirányításnak, amit kényszerűen, de rendkívüli felelősséggel kell vállalnia. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja úgy ítéli meg, hogy a tárca nem vonhatja ki magát egy ilyen, sok szövetkezet csődhelyzetével fenyegető helyzet kezelése alól. Elismerve a törvényjavaslat nemes célkitűzéseit, jómagam azzal a módosítással támogatom a 3010. számú törvényjavaslat elfogadását, hogy vagy a tárcához tartozó miniszteri biztosnak, vagy a kormányhoz tartozó kormánybiztosnak kell felelősséget vállalnia, irányítani, vezényelni a módosított törvényjavaslat megvalósítását, s minden esetben - akár egyedi esetben is - gondoskodni arról, hogy ne menjenek tönkre az egyébként fennmaradásra esélyes szövetkezetek, de legalább megkísérelni ezt a helyzetet megoldani. Ugyanakkor ne folytatódjon a külső tulajdonosokat kisemmiző jelenlegi alkotmányellenes gyakorlat sem.

A felügyelet eszközei sokrétűek lehetnek, mint például a természetben történő vagyoni kivét, a tagi kölcsön elrendelése, az állami kölcsön megítélése. Kell az irányító, szükséges a felelős, mert ilyen fontos országos, nemzeti ügyben nem dobhatjuk a lovak közé a gyeplőt.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu