DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Szocialista Párt szerint a magyar termőföld minden négyzetcentiméterét hasznosítani kell. Ez szolgálja a gazdák érdekét, a magyar vidéket és az ország jobbulását is. Ehhez pedig nem a termőföldek parlagon hagyása, a művelésből való kivonás, hanem más módszerek alkalmazása szükséges. Ilyen lehet az erdősítés is, ami egyéb előnyei mellett azzal is jár, hogy nő a termőföldvagyon értéke.
Itt szeretnék a vitában elhangzott két érvre reagálni. A nyitott kapuk döngetése természetesen nem azt jelenti, hogy olyan módszerrel is lehet azt folytatni, mint ahogy mi azt javasoljuk, ugyanakkor ennek az elfogadása nem jelenti azoknak az egyéb módszereknek az elvetését, amelyekről Borkó képviselőtársam szólt. A nemzeti földalapnak meg akkor lehet értékelni a hatását, ha egyáltalán látjuk, hogy mit akarnak vele.
(18.10)
A Magyar Szocialista Párt szerint a vidéken élő embereket is megilleti a munkához való alkotmányos jog. Ehhez új munkahelyek teremtésére van szükség. Az erdősítés - mind a telepítés, mind a fenntartás, mind pedig a hasznosítás szakaszában - munkalehetőséget ad több ember számára. Javaslatunk tehát azt a célt szolgálja, hogy növekedjen az emberek vagyona, és legyen, lehessen megélhetést biztosító munkájuk.
Tudjuk, hogy manapság ez nem divat, hiszen a kormány az üzletrészvagyon kapcsán éppen azon fáradozik, hogy a gazdák vagyonát leértékelje, több tízezer vidéki munkahelyet megszüntessen. Mi ezt elfogadhatatlannak tartjuk. Éppen ezért kardoskodunk javaslatunk tárgysorozatba-vétele iránt, mert azt gondoljuk, hogy a rombolás törvényei helyett az építés és a jobbítás törvényeivel kell foglalkoznunk.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés