DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Cementipari Szövetség kérésére a FÁK országaiból érkező cement mennyiségét korlátozni kívánják, ami végeredményben az onnan származó behozatal megszüntetését is eredményezheti. A magyar cementgyárak köztudottan német, illetve svájci tulajdonba kerültek, a saját gyáraikból való import természetesen nem sértheti - nem is sérti - az érdekeiket.
A kialakult árviszonyok alapján a hazai gyártású cement régiónként igen változó mértékben drágább az importcementnél, választókörzetemben és a keleti országrészben mintegy 18 százalékkal olcsóbb az importcement. Ez a nehéz helyzetben lévő keleti országrész számára kedvező, mármint az, hogy az importcement olcsóbb. Az természetes, ha a FÁK országaiból érkező importot megszüntetik vagy jelentősen csökkentik, akkor a keleti országrészben jobban nő az építkezés költsége.
A Cementipari Szövetség monopolista törekvéseinek egyedül a tisztességes piaci verseny szabhat határt. Versenyhelyzetet jórészt csak a FÁK-import jelent, aminek a korlátozása azért sem ésszerű, mert az ellentétben van a kormány általános inflációellenes politikájával. Az importkorlátozás részben a lakásprogramot is veszélyeztetheti. Az adófizetők pénzéből a költségvetés segítségével finanszírozott lakástámogatási rendszerben keletkezett többletforrások a nemzetközi cégek profitját növelhetik. Ezt a profitot tehát - ami extraprofittá is alakulhat - a magyar lakosság fizetné meg. Jól tudom, hogy az import növelése munkahelyeket is veszélyeztethet, de a termelékenység növelésével, az önköltség csökkentésével ezeket a munkahelyeket meg lehet védeni.
Mindezek alapján megkérdezem államtitkár urat, hogy miért kívánja a kormány a piaci versenyt a cementiparban korlátozni, és az építkezések árát részben növelni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés