GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Orosz Sándor képviselőtársammal most már másodszor nyújtottuk be azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelynek a célja a parlagföldek területének csökkentése és az erdőtelepítés növelése. Az indítványnak az a lényege, hogy harminc napon belül vitassuk meg és hozzon a kormány egy olyan törvényjavaslatot, mely szerint a százszázalékos állami tulajdonban lévő, erdészeti tevékenységet végző társaságok vásárolhassanak termőföldet kizárólag erdőtelepítési céllal.

Indítványunkat azért nyújtottuk be, mert évek óta nő a parlagon hagyott földek nagysága, és Magyarországon nagyon sok terület van, amely földrajzilag megfelelő, jó lehetőséget teremtene az erdőtelepítésre és -művelésre. Jelenleg törvényi akadálya van annak, hogy ezek a százszázalékos állami tulajdonban lévő vállalkozások földet vásárolhassanak. Indokolt lenne, hogy támogatással ösztönözzük ezt a tevékenységet, mert ezzel nagyon eredményesen csökkenthető lenne a munkanélküliség is. Az a meggyőződésünk, hogy ha ezt a határozati javaslatot tárgysorozatba vesszük, akkor az erdőtelepítés egészen új lendületet kaphat.

Szeretném az önök figyelmébe idézni, hogy több mint másfél évvel ezelőtt az alkotmányügyi bizottságban a kormány képviselője a javaslatunkra azt mondta, hogy ezt néhány napon belül meg fogja oldani a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, ezért ne vegyük tárgysorozatba. Kérem, képviselőtársaim, ilyen hosszú idő elmúlt, és nem történt semmi! Ha azt szeretnénk, hogy ez a folyamat legalább 2001-ben elindulhasson, akkor ezt a határozatot vegyük tárgysorozatba, mert csak így van meg az esélyünk arra, hogy valamilyen eredményt elérjünk. Kérem önöket, hogy támogassák ezt az indítványt.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu