KISS ANDOR (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Tavaly a jugoszláviai háború idején figyeltem fel arra, hogy Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor többször is elutazott a Vajdaságba, találkozott nagy barátjával, Kasza Józseffel, és különböző külpolitikai állásfoglalásokat tett. Azóta különös érdeklődéssel figyelem Demszky Gábor külpolitikai tevékenységét.

A sajtóban tallózva és elolvasva a Főpolgármesteri Hivatal közleményeit, megállapítottam, hogy a nevezett úr egyre aktívabb a külpolitikában. A hírek számtalan utazásról szólnak: Berlinben, New Yorkban, Bostonban, Párizsban, Kassán, Frankfurtban, Rómában, ahol például részt vett a Via Crusison végighaladó nagypénteki felvonuláson is, amelyet követően alkalma nyílt a pápa őszentségét is köszönteni. Majd pedig a közelmúltbeli utazásai: Kína, Belgrád. Ezeknek az adófizetőket terhelő költségeit persze soha nem firtatja a magyarországi független média.

A sok-sok jelentés közül néhány. Belgrádban szükségét látta volna egy 2-3 millió dollár értékű azonnali adománynak a magyar kormány részéről, valamint hosszú lejáratú hitelről. Párizsban nagy bakot lőtt az Ausztria elleni szankciók dicsérése miatt, hiszen - mint tudjuk - a szankciók időközben megbuktak. Nyilatkozott a Magyarországot fenyegető szélsőjobboldali veszélyről, kapacitálta berlini kollégáját az EU nizzai csúcsán a magyarországi szélsőjobboldal elleni fellépésre. Kínában a belpolitikát érintő metróügyeket is belekeverte a külpolitikai kérdésekbe.

Bár az SZDSZ-ből származó hírforrások szerint Demszky 2002-ben miniszterelnökségre pályázik, most még nem az, de nem is külügyminiszter. Kérdezem ezért önt, miniszterelnök úr, látva ezt a nagy külpolitikai aktivitást, hogy ki az ország külügyminisztere: Martonyi János vagy Demszky Gábor?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu