MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Nagyon sok mindennel egyetértettem abból, amit elmondott, és nagyon fontos az, hogy munkahelyek teremtődjenek a gazdaságban. Különösen fontos az ön által is említett, a munkavégzés szempontjából viszonylag idősebb generáció, a 45 év felettiek problémái. A kormány érzékeny ezzel kapcsolatban, és keressük a lehetőségeket, de szívesen veszünk olyan javaslatokat is, amelyek az ő problémáikat hivatottak kezelni.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan új munkahelyek teremtődnek a magyar gazdaságban, és ez a fellendülés megfelel annak a lehetőségnek, amely a regionális problémákat jelentős mértékben tudja kezelni. Az autópálya-építések nagyszabású beindítása a regionális problémákon rengeteget tud javítani.

A minimálbér pedig - ahogy korábban is említettem - a munka becsületének visszaszerzését is hivatott célozni, hiszen nagyobb bér esetén egyértelműen érdek lesz a foglalkoztatás az országban, ami eddig sajnos kevésbé valósult meg. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu