ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tekintettel arra, hogy egy régi ügyről van szó, erről talán nem érdemes több szót váltani. Ha megengedi a képviselő úr, csak szeretném megerősíteni a nyitottságomat: szívesen fogadok meghívást, invitálást szakmai fórumokra, megbeszélésekre, találkozókra, de minden esetben úgy, hogy annak az előkészítését mindig is az FVM miniszterére fogom bízni, őt fogom megkérni, és természetesen az ő társaságában fogok részt venni ezeken a fórumokon. De ha önök úgy gondolják, hogy ez valamit segít, akkor személyesen is szívesen részt veszek ilyen megbeszéléseken, az előbb elmondott feltételek mellett.
Ha már itt tartunk és ön mégiscsak említett egy konkrét ügyet, ami az agrárhitel-rendeletre vonatkozik, anélkül, hogy belebonyolódnék a rendelkezésemre álló egy percben az ügy érdemi taglalásába, csupán azt szeretném mondani, hogy én egyetértek azzal a szemlélettel, ami egyébként sugárzik, sőt talán írva is vagyon a kormányprogramban, miszerint minden lehetséges eszközt elsősorban a kis- és középbirtokos parasztgazdaságok kialakítására kell fordítani. Szerintem helyes dolog, ha a miniszter úr úgy dönt, hogy ezt az agrárhitelezés keretében is érvényesíteni kívánja. Tehát én egyet tudok érteni az ő szándékaival, a konkrét formái pedig nyilván szakmai vita tárgyát kell hogy képezzék.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés