SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Mivel zsarolja, mivel tudja önöket zsarolni ez a Varga Tamás? Hiszen több mint feltűnő, hogy az az APEH, amelyik egy normál, átlagos állampolgár esetében szigorúságáról híres, amely kis tévedések, kis svindlik esetén is keményen lép fel az átlag állampolgárral szemben, ezt az embert hagyja 2,5 milliárddal elballagni, és még csak nem is keresi, nem is ad ki körözést ellene, sőt érzésem szerint, legalábbis úgy tűnik, addig boldog igazán, amíg az országhatárainktól messze van ez a Varga Tamás. Nem tudok semmiféle olyan történésről, ami a feltételezéseimnek ellentmondana. Az országban pedig azokat a kinyitott gödröket, a félbehagyott tetőbeépítéseket el kellene látni egy táblával, hogy ezt Varga Tamás, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadója (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) okozta.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu