VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy ismét egy olyan nemzeti kincsre hívta fel a figyelmet, amely talán más esetben elsikkadt volna. Hadd említsem meg - ha már ön is szóba hozta a korábbi felvetéseket -, hogy az ön által előbbiekben említett Rákóczi-tábla restaurálása is ebbe a sorba tartozik. Arról tudom tájékoztatni, hogy a Parlament Kupola-csarnokában található tábla még ebben az évben kijavításra kerül.
Mint azt bizonyára ön is tudja, a Parlament 30. évfordulójának tiszteletére rendelt díszurna - e valóban nagyszerű alkotás, Tóth Gyula szobrászművész munkája - a második világháborút követően, a parlamenti múzeum megszűnése után került más országgyűlési tárgyakkal együtt a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol állandó kiállítás keretében kerül a nagyközönség elé.
A felsőház egykori szavazóurnájának a Parlamentbe való visszakerülése oly módon lehetséges, hogy a kulturális tárca minisztere megvizsgálja az áthelyezés körülményeit, majd törli a Nemzeti Múzeum jegyzékéből a műtárgyat, mint ahogy az a Szent Korona Nemzeti Múzeumból Parlamentbe történő átkerülésekor is tapasztalható volt.
A kérdésére válaszolva tájékoztatom, hogy e folyamat kezdetét vette, és a lehetséges módon és időben, amennyiben a feltételek tisztázásra kerülnek, és az Országgyűlés kezdeményezi - mint tette azt a Szent Korona esetében is -, akkor a szavazóurna újra az Országgyűlésbe kerülhet, a tárca semmiféle akadályt ez elé nem gördít.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés