DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Három rövid reakcióm van az előző felszólalással kapcsolatban. Nem ezzel a témával kívánok foglalkozni, de az emberben a gondolatok gyűlnek egy-egy felszólalás kapcsán. Az egyik épp a legutóbb abbahagyott minimálbér kérdése. Egy picit úgy tűnik számomra, hogy ez a nyuszika és a sapka esete: ha van sapka, akkor van pofon, ha nincs sapka, akkor is van pofon. A minimálbér tervezett 40 ezer - majd egy év múlva 50 ezer - forintos bevezetése nagyon sok kaput és lehetőséget nyit meg arra, hogy helyzetbe hozzuk a lemaradott rétegeket. Az nyilvánvaló, hogy lesznek, akik nem férnek be ebbe a kategóriába, azokat majd másképpen kell - akár helyi szinten - támogatni. A minimálbér, illetve a tervezett családtámogatási adókedvezmény bevezetése arra is lehetőséget ad, hogy átstrukturálódjanak a támogatások, akár makro-, akár helyi szinten is.

A másik dolog az infrastrukturális beruházások kérdése. Szintén önkormányzati megközelítésből erről az a véleményem, hogy van ebben a költségvetésben 62 milliárd forint a gázközművagyonnal kapcsolatos kifizetések kapcsán, amit az a hatszáz önkormányzat, amelyik meg fogja kapni, feltehetőleg fejlesztésre fog fordítani, és ebből beruházások fognak megvalósulni. Számoljuk tehát nyugodtan oda azt a 62 milliárd forintot, amit 1995-ben kellett volna odaadni, de csak most kapják meg jogos jussként a települések.

Egyébként pedig a költségvetésnek a sportfejezetével szeretnék foglalkozni. Ez talán olyan téma, amely üdítően hat a sok szám, vélemény és ellenvélemény között, hiszen a sport az a terület, ahol legkevésbé próbáljuk bevinni a politikát, és ahol hosszú távon előre gondolkodunk. Aki az elmúlt hetekben végignézte az olimpiát, és látta azokat a sikereket, amelyeknek - azt gondolom - mindannyian együtt örültünk, az feltehetőleg úgy gondolkodik, ahogy én is, hogy fontos az, hogy ez a terület a költségvetésben is kiemelt helyet kapjon, és azok a területek, amelyeket a költségvetésen keresztül finanszíroz a magyar állam, kiemelt helyet kapjanak a gondolkodásunkban. Egész egyszerűen azért, mert ez már a második olyan költségvetés, amelyben megjelenik az Ifjúsági és Sportminisztérium önálló fejezettel - hiszen megalakult ez a minisztérium -, és bizonyos prioritásokat próbál most már konzekvensen megvalósítani. Ezek a prioritások mindenképpen egy új szemléletmód alapján kerülnek be a költségvetésbe, majd kerülnek a végső felhasználás irányába.

Azért is fontosnak tartom, mert ebben a költségvetési fejezetben megjelenik a családtámogatási rendszer, a nevelés, az oktatás, az egészségmegőrzés, a prevenció, és sorolhatnám tovább, és mindaz a szemléletbeli kérdés, ami nemzeti identitástudatunkat erősíti. Itt újra utalnék az olimpiára, hiszen akkor mindenki tudta, hogy hova tartozik, és az a nyolc alkalom, amikor a magyar Himnuszt több milliárd ember füle hallatára eljátszották, az mindannyiunk számára óriási élményt jelentett.

Pontosan ezért fontos azt is megemlíteni, az, hogy az elért helyezés - az érmek alapján tizenharmadik hely a nemzetek rangsorában - nekem, mint a sportban közel harminc évet eltöltött embernek tulajdonképpen csoda. Mondhatnám, csoda, hogy itt tartunk azzal a körülmény- és feltételrendszerrel, ami ma rendelkezésre áll. Talán erre a körülmény- és feltételrendszerre próbált az elmúlt néhány évben megoldást találni az ISM-fejezet alatt látható költségvetés. Meggyőződésem, hogy az irány jó, de természetesen nagyon sok olyan dolog marad még nyitva, amit majd kezelni kell, értek ez alatt a sportágfejlesztésektől kezdve a különböző olimpiai sportágak helyzetbe hozásán keresztül minden egyes olyan körülményt, ami azt eredményezi majd, hogy egyrészt az élsport, illetve a látványsport, másrészt a szabadidősport, harmadrészt a fogyatékossport és az iskolai sport is a megfelelő helyre kerüljön. Igen, ilyen felsorolást alkalmaz a finanszírozásnál a költségvetés, ezt jónak tartom, mert külön fejezeteken keresztül próbál hatékonyan segíteni ezeken a területeken.

Az elmúlt két-három év sportköltségvetésének és gazdálkodásának eredménye, hogy kiszámítható, mindenki által átlátható finanszírozás kezd megvalósulni folyamatosan a sport területén a költségvetés ezen fejezetein, illetve azokon az ellenőrzéseken keresztül, amelyek az elmúlt időszakban elindultak és meg is valósultak. Most is vannak olyan hírek, hogy ellenőrzik azokat a pénzeket, amelyeket az ISM-en keresztül a sport különböző területeire átutaltak.

Miért fontos ez? Azért fontos, mert 1998 előtt - mint bizonyára emlékeznek rá - hihetetlen társadalombiztosítási és más járulékok adósságként halmozódtak fel a különböző egyesületeknél és szövetségeknél, miközben bizonyos sportvezetők komoly juttatásokat vettek fel, amit hallgatólagosan tudomásul vettek. A másik oldalon pedig, ha nem is nyakló nélkül, de nagyon sok területen ellenőrzés nélkül, illetve kijárásos alapon történt a sport finanszírozása. Ezt megszüntette ez a költségvetés, hiszen az ISM-en keresztül finanszírozott sportterületek nagyon komoly ellenőrzés alá vannak vetve, és az elmúlt években kizáró ok volt bármiféle tartozás fennállása ahhoz, hogy bármilyen pénzt kifizessenek. Tehát nemcsak szemléletében, hanem gyakorlatában is megvalósított egy olyan folyamatot, ami meggyőződésem szerint hosszú távon a magyar sport működésével kapcsolatban pozitív előrelépést jelent.

Ebben a költségvetésben van némi változás a korábbi évekhez képest, hiszen az olimpiai műhelyprogram - ami az elmúlt két évben megvalósult, és amiről most adnak számot eredményesség, hatékonyság és gazdálkodás szempontjából az érintettek - tulajdonképpen beépül a Magyar Olimpiai Bizottság költségvetésébe. Olimpia után a Magyar Olimpiai Bizottság költségvetésében az egyébként is felhasználható összegek a műhelyprogrammal kiegészítve szép és tetemes nagyságrendet öltenek, ami a korábbi olimpiák utáni időszakhoz képest pozitív előrelépést jelent, hiszen egy olimpia után általában alulfinanszírozottá válik a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül adható támogatások sora.

A költségvetés tervezett része egyébként szinkronban van a tervezett sporttörvénnyel, amit még nem tárgyalt a parlament, de nyilvánvaló, hogy bizonyos finanszírozási átstrukturálódások történnek majd itt is, hiszen a nemzeti sportszövetségek szövetsége, illetve a szabadidősport-szövetség és fogyatékossport-szövetség megalakításához és működéséhez is forrásokat kell majd rendelni. Kiemelten fontosnak tartom azt, hogy kibővítve jelenik meg az olimpiai életjáradék, hiszen az arany-, ezüst- és bronzérmesek mellett az edzők is megkapják ezt a járadékot. Ez régi vágya volt azoknak az embereknek, akik órákat, napokat, heteket, éveket töltenek el egy-egy edzőteremben a háttérben, és nem előretolva magukat. Ez nagyon fontos előrelépés, hiszen előbb-utóbb ők is a nyugdíjasok kenyerét fogják enni, és egy biztos egzisztencia hosszú távon ezeknek az embereknek, akik az ország ilyen típusú sikereiben részt vettek, mindenképpen fontos.

(14.30)

Bekerült a paraolimpikonok járadéka is, ez is egy nagyon nagyszerű dolog, sőt '84-re visszamenőleg ezt a pénzt megkapják. Ez pont ma, amikor a paraolimpia elkezdődik Sydneyben, azt gondolom, hogy egy fontos megemlítendő tény.

Fontos a létesítményekre szánt összegek kérdése. Továbbra is pályázható létesítményfelújításra, sportlétesítményekre egy keret 750 millió forinttal, de megjelenik egy központi keret is a tavalyival szinkronban, egy bővített nagyságrendben, és tudomásom szerint elindul egy olimpiai műhelyprogram, ami feltehetően helyzetbe hozhatja az olimpiai sportágakat a jövőben; nyilvánvalóan akkor, ha megfelelő stratégiai kérdések is különböző területeken eldőlnek, hogy milyen formában finanszírozzák majd az olimpiai sportágakat.

Az egységes vagyonkezelés kérdése először jelenik meg a költségvetésben. Pontosan tudom - és nyilvánvalóan lehet ezzel vitába szállni -, hogy mi van azokkal a létesítményekkel, amelyek a Ferencváros tulajdonában vannak. Én nem ezzel szeretnék foglalkozni, hanem azzal, hogy szemléletében és gyakorlatában megjelenik az egységes vagyonkezelés, ami számomra egy nagyon fontos dolog, hiszen tudjuk, hogy sokkal hatékonyabban lehet az állami tulajdonú ingatlanok kezelését megvalósítani egységes formában, akár a felújításokat, akár a működtetést figyelembe véve, akár magát az állagmegóvást figyelembe véve, akár azokat a reklámfelületeket, amelyek adott esetben bevételeket jelenthetnek ezeknél a létesítményeknél. Az egységes kezelés, egységes szemlélet lehetővé teszi azt, hogy a működtetés, az állagmegóvás, az amortizáció költségeit is ki lehessen termelni tulajdonképpen e vagyonkezelés során. Sőt, olyan típusú ingatlanok is bekerülhetnek ebbe a vagyontömegbe, amelyek adott esetben jelenleg nincsenek kihasználva, jelenleg más formában esetleg értékesíthetők, és adott esetben ezen bevételekből további létesítményfelújítások vagy -bővítések történhetnek vagy adott esetben új létesítmény épülhet.

A sportágfejlesztési programról szintén beszélni kell. A sportágfejlesztési program elindult két évvel ezelőtt - labdarúgás, atlétika, és tavaly került be a kosárlabda ebbe a programba -, az a 600 millió forint szintén egy előrelépés. Nyilvánvalóan itt majd figyelembe kell venni azt, hogy újabb sportágak hogyan kerülhetnek be ebbe a fejlesztési programba, akár a tradicionális sportágak is a labdajátékok mellett. Azt gondolom, ez is egy olyan program, ami az eddigiek során bebizonyította azt, hogy van értelme, és a bővülő lehetőségek kihasználását mindenféleképpen támogatandónak tartom.

A sportesemények támogatása a korábbihoz hasonló; és sajnos mindig meg kell említeni a sportfejezet tárgyalásánál, hogy benne van 750 millió forint a korábbi tb-tartozások kielégítésére. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ha ez a 750 millió forint beforgatható lenne a költségvetés sportfejezetébe, mennyi mindent tudnánk megvalósítani ebből.

Két rész van a sportfejezeten kívül még a sportköltségvetésben: az ifjúsági és a drogprogram. Mielőtt azonban erről beszélnék egy-egy mondatot, hadd mondjam el, hogy a szabadidősport támogatása egészen nagy emelkedő görbét mutat mindannyiunk számára, hiszen 100 millió forint alatt volt korábban, most 500 és 600 millió forintos nagyságrendben támogatja a költségvetés. Fontosnak tartom, helyi közösségekben közösséget erősítő dolog, lehetőséget ad arra, hogy ne csak az élsport szemüvegén keresztül nézzük a magyar sportot, hanem valóban a mindenki számára elérhető, egészségmegőrző, egészségvédő, közösségteremtő sport formájában is.

Ki kell emeljem a fogyatékossport támogatását, ami megint egy komoly lehetőség. Szintén előrelépés van, az összegek nagyságrendje arról biztosít, hogy ez jó kezekben van, és most már nemcsak szemléletében került be a gondolkodásunkba maga a fogyatékossport, akár a létesítmények korszerűsítése, működése szempontjából, akár a különböző sporttevékenységek szempontjából, hanem folyamatosan megjelenik és növekvő nagyságrendben.

Az iskolai sportnál továbbra is megmarad az 1200 forintos kötött felhasználású normatíva, ami megint nagyon fontos, hiszen a települések kötelezettek arra, hogy az iskolai oktatási normatívából 1200 forintot mindenféleképpen a délutáni sportfoglalkozásokra költsenek.

Ifjúsági és drogterület: azt gondolom, mind a kettő mindenki számára fontos. 40 százalékos többlet van az ifjúsági területen; a nemzeti drogstratégia végrehajtására és a különböző programok végrehajtására 20 százalékos a növekmény. Jó, szemléletében mindenféleképpen támogatandó, hiszen nem hiszem, hogy ebben a körben hangsúlyozni kellene a következő generációnak nemcsak az egészséges nevelését, nemcsak sportra nevelését, nemcsak adott esetben az oktatást, a kulturális nevelést, hanem gyakorlatilag a nemzeti és közösségi életre nevelést és a közösségi szemlélet folyamatos, programokon keresztül való megvalósítását.

A drogról meg azt gondolom, hogy ez mindenki számára a közös ellenség, amit egy jó prevenciós drogstratégiával, amelyet a nemzeti drogstratégia tartalmaz, mindenféleképpen csökkenteni lehet, meg lehet vagy részben meg lehet előzni.

Néhány dolog azért nincs benne ebben a fejezetben, feltehetően anyagi okok miatt, ebből szeretnék kiemelni két dolgot. Az egyik a testnevelési órák számának a növelése, ami nem feltétlen az ISM költségvetésébe való fejezet, de azt hiszem, hosszú távon nem szerencsés, hogy van olyan gyerek ma Magyarországon, aki hetente kétszer egy órát mozog - egyáltalán, ha nincs felmentve adott esetben ok nélkül a testnevelésből. A testnevelési órák számának növelése hosszú távon, sőt azt mondom, inkább rövid távon elengedhetetlen; ennek meg kell találni valamilyen formában a finanszírozási lehetőségét. Biztos vagyok benne, hogy partnerek az önkormányzatok is, de természetesen ennek mindig következménye egyrészt a pedagógusok közötti vita a pluszórák felhasználásáról; következménye adott esetben a testnevelő tanárok létszámnövekménye, ennek a finanszírozása, és a létesítmény nyilvánvalóan a harmadik, ahol meg lehet tartani az órákat.

Azért említem, mert ha nem is tudjuk most megvalósítani, ha nem is tud átmenni ez a dolog valamilyen formában kompromisszumos megoldásként, de rövid távon megoldandó, nem közép-, nem is hosszú, hanem rövid távon megoldandó kérdésről van szó. Egy Gödöllő nagyságrendű városban a heti két testnevelés órán kívül gyakorlatilag csak a gyerekek 20 százaléka sportol. És akkor beszéljünk drogprevencióról, beszéljünk ifjúságról, beszéljünk sportról meg élsportról! Tehát hihetetlenül fontos dologról van szó. Meg kell találni a megoldást, és erre nyitott egyébként az ISM és nyitottak a tárcák is, csak egy bizonyos kompromisszumot, több szintű kompromisszumrendszert kellene megvalósítani.

A másik pedig az egyesületek alulfinanszírozásának a kérdése, ami abból táplálkozik, hogy korábban a többcsatornás sportfinanszírozási rendszer úgy működött, hogy mondjuk, az UTE tartozott a BM-hez, a másik tartozott a másik minisztériumhoz és a harmadik meg a harmadik minisztériumhoz és telefonokon keresztül finanszírozták a pluszköltségeket, miközben egyébként társadalombiztosítási adósságok halmozódtak föl. Ezt egy vonallal megszüntette az ISM, ezt nagyon-nagyon jónak tartom. Viszont ezek a műhelyek, ahol egyébként az olimpiai eredményesség is eldől adott esetben, hiszen ezek a műhelymunkák hozzák ki, az egyesületek közötti versenyszituáció hozza ki végül is az eredményességet, ezeknek valamilyen formában az életben tartása, a kondicionálása elengedhetetlen. A megelőlegezett szövetségi támogatásokon keresztül, tehát a különböző szakági sportszövetségeken keresztül ugyan egy átmeneti kondicionálásra volt lehetőség, van lehetőség, de valahol ez a kérdés valamilyen formában megoldásra vár. Lehet, hogy az olimpiai műhely, az olimpiai centrumprogramok maguk fogják ezt megoldani, én ezt most nem tudom megmondani, ezt csak mint olyat jeleztem, ami szerintem mindenféleképpen, ha nem is közvetlenül, de valamilyen formában a költségvetéshez kötődően fontos.

Összességében úgy érzem, hogy a költségvetésnek ez egy olyan fejezete, amely az elmúlt két-három évben tiszta, világos és átlátható rendszert teremtett meg a sport finanszírozásában, és ami mindenféleképpen arra koncentrál, hogy ne "csak" - ezt idézőjelbe teszem, mert mindenki érti, hogy mire gondolok - a nyolc arany és a tizenharmadik hely legyen előttünk, ami nagyon fontos és ami példaképeket teremthet a gyermekek és az ifjúság számára, hanem hogy azokat a hatásokat, amit akár a drog jelent vagy amelyek az ifjúságot támadják és veszélyeztetik, ezeket is a magunk eszközeivel próbáljuk kiküszöbölni.

Összességében a Magyar Demokrata Fórum részéről a költségvetés ezen fejezetét is támogatandónak tartom. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu