DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban - noha igen szűkre szabott keretben kell a költségvetésről vitatkoznunk - kormánypárti oldalról mégis szemére vetették az MSZP-nek azt, hogy nem használt ki egy bizonyos időkeretet, nevezetesen a vezérszónoki időkeretet, ebből következően teljesen természetes, hogy az MSZP a következő időszakban ki kell hogy használja a kormánypártok által mért rövid időkereteit. Akkor is, hogyha ez kellemetlen időtöltésre kényszerít bizonyos képviselőket; leginkább a kormány jelen lévő tagjaira gondolok, természetesen. (Varga Mihály: Én élvezem.)

Feri barátom hozzászólására azért nem reagálok, mert tekintetbe veszem azt, hogy a teremben van családjának tagja is, és ebből következően nem szeretném, ha kellemetlen helyzetbe hoznám. Ebből következően, ha lehetséges, akkor kerülném a további konfrontálódást az utolsó előtti fideszes hozzászólóval.

Én azt szeretném megemlíteni így a vége felé, hogy azért mégiscsak méltányosabb lett volna, ha a kormány valamennyi tagja úgy állt volna hozzá a mai vitához, mint ahogy a belügyminiszter úr hozzáállt. Ugyanis én ezt abból a szempontból példásnak érzem, hogy ő megvárta a reagálást az őt érintő témára, erre a reagálásra el tudta mondani a maga véleményét, majd pedig nyitott volt arra, hogy a minisztériumába ellenzéki képviselők bemehetnek - remélem, majd ki is jöhetünk -, és megtekinthetünk valami olyasmit a minisztériumban, amit sajnálatos módon más minisztérium, illetve más kormányzati hivatal számunkra nem tett lehetővé.

Amennyiben a belügyminiszter eme példamutató magatartása esetleg a kormány más tagjaira is hatással lesz, akkor azt hiszem, hogy a demokráciában egy nagyon nagy lépéssel fogunk előrébb jutni. Én szeretném államtitkár úr figyelmébe is ajánlani, hogy ha lehetséges, akkor ezt a pozitív példamutatását belügyminiszter úrnak terjessze a kormánytagok körében, és ne akadályozzák majd a munkánkat olyan problémákkal, mint amivel találkoztunk az Országimázs Központban az elmúlt hetekben, találkoztunk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. Mert én azt gondolom, a képviselői munkavégzéshez az a korrekt hozzáállás, amit a belügyminiszter úr elmondott. Az más dolog, lehet, hogy nem jutunk egymással megállapodásra és azonos nézőpontra.

Egy másik, a mai vitában elhangzott kérdésre szeretnék még kitérni az időkeretem végéig, nevezetesen arra, hogy úgy tűnik, jelentős mértékben foglalkoztatja a patkó mindkét oldalán lévő képviselőket azon probléma magyarországi megoldásának költségvetésben szereplő módozata, amely a regionális elmaradás vagy lemaradás kérdéskörét érinti. És ebben láthatóan nem tudtunk még közös nevezőre jutni, hiszen a kormánypárti képviselők dicsérték és megelégedéssel nyugtázták azt a fogalmazást, ami most szerepel a költségvetésben, míg ellenzéki oldalról a mai nap során több hozzászólás hangzott el a tekintetben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő lejártát.), hogy ez nem az igazi megoldás. Én remélem, hogy jó módosító indítványt fogunk beadni...

Forrás: parlament.hu