DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Őszintén szólva, annak örültem a Borkó képviselőtársam hozzászólásából, hogy ő legalább elismerte, hogy Magyarországon vannak szegények. Ez már egy jelentős haladás.

Ami pedig a gyermeket vállaló családok támogatását illeti: semmilyen nyoma nincs annak, hogy az önök kormánya azokat a gyerekeket és azokat a gyerekes családokat támogatná, akik erre a támogatásra leginkább rászorulnak. Önök nem emelték meg a családi pótlék összegét, önök igazították a gyes összegét a nyugdíjminimumhoz, melyet ugyancsak önök képeztek. Önök gondolják úgy, hogy a gyed lesz a megoldás. Ez az a gyed, amelyet az önök várakozásával ellentétben olyan kevesen tudtak igénybe venni, hogy 11 milliárd forint gyedre szánt pénz bent maradt a kasszában.

Önök azok, Arnóth képviselőtársam, akik például sajnálják azt a rendszeres gyermekvédelmi támogatást - mert ön ebből a családtámogatási sorból ezt az egyet tette kritika tárgyává -, amelyik biztosan a legszegényebb emberekhez jut. Én azt gondolom, hogy nem dobtuk ki, képviselő úr, a gyerekeket a hajóból. (Tóth István: Hanem?) Ellenkezőleg, azokat mentettük, akiket leginkább menteni kell: a legrászorultabbakat, a legelesettebbek családjait.

Önök pedig azt gondolják, hogy ezek a gyerekek vagy nem léteznek, vagy a szüleik szegénysége miatt még büntetni is kell őket. (Dr. Horváth Zsolt: És akik képesek voltak dolgozni, azok meg pusztultak.) Összesen ennyi történik az önök kormányzása idején. (Perlaki Jenő: Csúsztatás!)

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu