VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Keller Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak pontosítanék; ha most pottyantam volna ide valamelyik más égitestről, akkor el is hinném azt, amit Keller László mond. De hát tanúja voltam az előző ciklusban annak, hogy hogyan folyt le a költségvetési vita. Egyedül a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára volt itt, a miniszterek még arra sem vették a fáradságot, hogy bejöjjenek. (Keller László: Ez nem így volt!) De, ez sajnos így volt, képviselő úr. Most legalább a miniszterek megtisztelték azzal a parlamenti vitát, hogy személyesen ismertették az álláspontjukat, akár a gazdasági miniszter, akár az oktatási miniszter, és a későbbiekben, holnap és holnapután is sor fog kerülni ilyenre. Azt gondolom tehát, hogy ebből a szempontból itt korrekt magatartás van.
A gazdasági miniszter által elmondottakra utalt a képviselő úr. Azt hiszem, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója az elmúlt két év során jóval több alkalommal szavazott együtt a MIÉP-pel, mint például a Fidesz, de ebből azért még nem vontuk le azt a következtetést, hogy a Magyar Szocialista Párt erősen jobbra tolódott. Kérem, hogy ilyet a képviselő úr se tegyen.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés