BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Szeretném megköszönni Surján László képviselő úrnak ezt a tárgyilagos hangú áttekintő fölszólalását.
Azt gondolom azonban, hogy ha valóban azt gondolja, hogy ez az együtt sírunk, együtt nevetünk '91-es elv és szabályozás helyénvaló volt - és én azt hiszem, hogy abban a tíz évben, amikor egy válságban levő gazdaságban a pozitív és negatív növekmények váltogatták egymást a keresők életszínvonalának alakulásában és az államháztartás alakulásában, ha ez egy helyes elv -, akkor közölje ezt azokkal a frakciótársaival is, akik rendszeresen szemrehányást tesznek - és kizárólag a szocialista-szabad demokrata kormánynak - azért, hogy ennek a szabálynak megfelelően alakultak abban a négy évben a nyugdíjak.
(15.20)
Ezt Selmeczi Gabriellának is mondja el, és akkor ebben a kérdésben nem lesz köztünk vita.
Ha méltányossági nyugdíjemelésről beszél - és gondolom, az idei plusz 3 százalékot tekinti ennek -, akkor valahogy minősítenie kell azt a méltánytalansági alacsony nyugdíjemelést is, ami '99-ben a Fidesz-döntéssel történt. A Fidesz-kormány döntése az volt, hogy '99-re az a nyugdíjemelés, ami a '98. december 31-éig hatályos szabályok szerint következett volna be és amely szabályokat az önök kormánykoalíciója módosította, az a gazdaság és a társadalom adott helyzetében nem lett volna méltányos. Ezért átcsoportosítottak a nyugdíjasoktól 50 milliárdot a fiatal és középkorú családosokhoz adókedvezmény és egyéb formákban.
Akkor tessék ezt kimondani és ilyen tágan értelmezni a méltányossági nyugdíjemelés kérdését, és elismerni azt a tényt, hogy akkor a hatályos törvényhez képest elvettek, ezt vállalni, és akkor világosan beszélünk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés