DR. HÁZAS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Rádióhallgatók! És engedjenek meg némi szarkazmust, tisztelt Jegyzőkönyv!
A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésében a társadalombiztosítási alapok költségvetése az előterjesztés részeként szerepel. Az éles vita, ami emiatt kibontakozott, következménye annak a döntésnek, amely a tb-alapokat kivonta a társadalmi ellenőrzés alól. Ha meggondolom, akkor a mai vita már formális, mert az államosítással gyakorlatilag lényegtelenné kezd válni az, hogy az átjárhatóság nincs meg az alrendszerek között - zárójelben mondom: ma még.
A mindenkori hatalomnak megadatott a lehetőség, hogy milyen módszerrel nyomja le az ellenzék torkán a költségvetést. Ezek a módszerek persze különböznek egymástól, van elegáns és kevésbé elegáns változat. A jelen változatot én az utóbbiak közé sorolom. A polgári demokráciák parlamenti játékszabályai szerint természetes, hogy az ellenzék nem fogadja el a kormány költségvetését, mert a prioritási listája merőben más, mint a másik oldal által kreált sorrend, és ez így természetes. De könyörgöm, ne tessék minden alkalommal úgy beállítani az ellenzéket, mintha azzal, hogy határozottan bírálja a költségvetés általa elfoghatatlannak látszó anomáliáit, valamilyen bűnös cselekedetet hajtana végre!
Márpedig a két évre tervezett költségvetés véleményem szerint ma elfogadhatatlan; nem azért, mert eddig még ilyen nem volt, és nem azért, mert ilyet nem ismer a világ. Igen, a világ ismer ilyet, és aki két évre tervez, nem követ el bűnt, csakhogy a jelenlegi magyar viszonyok között nagyobb a kockázata a tervezetnek, mint a várható haszon. Nem vitatom azt, hogy biztonságot jelenthet, ha tudom a két-három évre előrevetíthető folyamatok kiszámíthatóságát fokozni azáltal, hogy bizonyos sarokszámokat meghatározunk. Ezt korábban már többen javasolták, az Állami Számvevőszék konkrét javaslatot is tett ennek érdekben. Csakhogy ami az előterjesztőnek kényelmes - és ne tételezzem fel azt, hogy más szándék is vezérli -, nem biztos, hogy jó az országnak is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitának ebben a szakaszában nem is igazán emiatt háborgok. Az egészségügy általános helyzete, annak megítélése és a költségvetésben, konkrétan a társadalombiztosítási alapok költségvetésében reprezent helye alapján érzek mélységes szomorúságot. Nagyon tanulságos olvasmány az egészségügyi és szociális bizottság jegyzőkönyve, amely az általános vitára bocsátás vitájáról készült. Orvosok vitatkoztak arról, hogy válságban van-e a magyar egészségügy, vagy csak a világban ismert finanszírozási válságjelenségek észlelhetők nálunk is. Kormánypárti, véleményem szerint szükségtelenül képviselt, túlzó lojalitás még olyan megfogalmazásokat is eredményezett, hogy az ellenzéki helyzetértékelés rossz nézőpontból származik, mert a környező, elmaradott országokhoz képest a magyar egészségügy helyzete elfogadható, csakhogy a teherbíró képesség és az ágazatok egyensúlya nem tesz lehetővé nagyobb támogatást. Szomorúnak ezt tartom. Ha mi orvosok, főleg, akik gyakorlóként a bőrünkön érezhettük az egészségügynek évtizedeken keresztül a maradékelv alapján történő finanszírozását, képesek vagyunk pártpolitikai alapon a meggyőződésünkkel ellenkező véleményt szakmai vitában képviselni, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy sem a 2001., sem a 2002. év nem lesz az egészségügy éve.
Miről is van szó? Az előterjesztő szándéka az, hogy a GDP költségvetésben elfoglalt súlya mérséklődjön, a jövedelem újraelosztásában csökkenjen az aránya. Ez a szándék maradék nélkül érvényesül, 2002-ben már el is érjük a 4,7 százalékot az egészségügyben, ami évi 0,1-es csökkenést jelent. Ezzel szemben örömmel jelenti az előterjesztő, hogy az egészségügy kiadása az összkiadáson belül nem változik, 1999-ben is 9,4 százalék, 2002-ben is eléri a 9,4 százalékot.
Tisztelt Képviselőtársaim! Érzik ennek a tragikomikus voltát? Ismerve az adottságok miatti óriási különbségeket, mégis megkérdezem, hogy voltak-e mostanában kórházban vagy járóbeteg-rendelőben, beszéltek-e olyan egészségügyi dolgozókkal, akiket már csak a tisztesség tart a pályán. Nehéz elfogadni a magyarázkodást, hogy vannak rosszul vezetett kórházak, ahol folyamatosan túlköltekeznek, változatlanul nagy a pazarlás a rendszerben, emiatt a hiány is törvényszerű bizonyos helyeken. Olcsó dolog egymás szemére hányni, hogy ki mit nem csinált meg egy jobban működő ellátórendszer létrehozása ügyében, attól még legfeljebb a maradék emberi kapcsolatainkat is tovább lazítjuk. Nem farkast kiabálunk, a rendszer minden őszinte résztvevője tudja, hogy a mezőgazdaság mellett az egészségügy helyzete a legkilátástalanabb az ezredfordulón, ezért nem tartom elfogadhatónak, hogy ebben a költségvetésben ismét vereséget szenvedtünk. Csak az a baj, hogy nem az orvoskamara, nem a szakszervezet és nem az orvoslobbi, hanem a kiszolgáltatott betegek látják kárát annak, hogy nullaszázalékos dologi növekedést tervez a kormány, nem kezeli prioritásként az eszközök fejlesztését.
Örvendetes a dolgozók bérének emelése, de ez csak enyhítheti a feszültségeket, bár ha a minimálbér-emelés viszi el a fejlesztés nagy részét, nem biztos, hogy az ismételten becsapott egészségügyiek általános demonstráció nélkül tudomásul veszik, hogy a társadalmi megbecsülésük egyik jól mérhető eleme, a bér az ígéretek ellenére a sor végére minősíti őket.
Tisztelt Ház! A praxistörvény vitájában már elmondtam, hogy milyen nagy várakozás előzte meg a törvény megjelenését, a háziorvosok úgy hitték, hogy javulni fognak az élet- és munkakörülményeik. A praxisjog mellett, amely a tisztes visszavonulásokat biztosíthatja, jövedelmi viszonyaik is lényegesen változnak, kisebb terheléssel színvonalasabb munkát végezhetnek. Álmodtak az amortizációról, a normális kártyapénzről, a kifizethető diagnosztikai csíkokról, fejlesztésekről. Azt gondolták, hogy most, amikor az előző évekhez viszonyítva lényegesen nő a nemzeti össztermék, a költségvetésben is látható lesz ennek hatása. Sajnos, ismét csalódniuk kell, pedig a költségvetés nem is kétharmados törvény, amelynek elmaradását az ellenzékre lehet kenni. Látszatintézkedéssel, későn meghozott törvényekkel nem lehet a szerkezetváltozást korrekt módon véghez vinni, a jelen költségvetésben szereplő több tétel sorsát a még nem létező, de menet közben meghozandó jogszabályok fogják meghatározni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzet egészségügyi mutatói ismertek. Néhány hónap számainak kedvező volta legfeljebb némi optimizmusra adhat okot, de sajnos semmi biztosítékot nem nyújt a tendenciák tartós megváltozásához. Véleményem szerint a szocialista frakció által javasolt 20 százalékos béremeléshez és a dologi kiadások körülbelül 8 százalékos emeléséhez 30 milliárd forinttal bővíteni kellene a kiadási oldalt, ennyi az a legkevesebb pluszösszeg, amely forrásként szolgálhat az egészségügy felemelkedéséhez.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés