DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Asszony! Én őszintén sajnálom, ha szavaimból ezt az értelmet szedte ki. Esküszöm, semmit nem akartam senkinek lenyomni a torkán, azt én nem szeretem.
Képviselő Asszony! Egyetlenegy dolgot szeretnék. Azt, amit várnak tőlünk a háziorvosok, és ha ön is eljön, eljár fórumokra, el fogják mondani, az egész törvényjavaslat egyetlenegy és igen komoly nagy hibája az, amit mindig megemlítenek, hogy egy adott működtetési jog nincs egy adott körzethez hozzárendelve. Ha ezt segítenek megoldani, mert ez egy kétharmados önkormányzati törvény, akkor ehhez mi partnerek vagyunk, mert ezt várják tőlünk.
Ebben nincs semmilyen erőszak, ebben nincs semmi torokra letolás, egyszerűen annyi az egész, hogy mondják azt, hogy igen, tényleg így sokkal jobb a törvény, vagy igen, el tudom fogadni ezt, és nézzük meg, hogy milyen feltételek mellett. És üljünk le! Ha ésszerű határidőn belül önök erre hajlandók, és végig tudunk ezen menni, mi nyitottak leszünk rá, hiszen ezt várják tőlünk a háziorvosok. Ha ez nem megy, én azt is tudomásul veszem, csak ne engem tessék érte felelőssé tenni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés