DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Már annyit szóltunk az inflációról, hogy a könyökünkön jön ki, de higgyük el, hogy egy reális értékelésre van itt szükség, mert mi is látjuk azt, hogy milyen negatív hatásai vannak az inflációnak. Én csak slágvortokban mondom el.
Az infláció hatására a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek. Az infláció hatására szükségszerűen csökken a megtakarítás, figyeljük meg a jelenlegi banki helyzetet. Az infláció hatására veszítenek a bérből és fizetésből élők, és nyernek a szolgáltatással, áruval rendelkezők. Az infláció hatására túlzott mértékű pénzkezelés indul meg, ami szintén negatív. Az infláció miatt az árak információs hatása megszűnik, pedig ez a gazdaság számára nélkülözhetetlen.
Az infláció miatt a vállalkozók rövid távú gondolkodásra térnek át, ami a stratégiai fejlesztést akadályozza, így a szerkezetváltást is megnehezítheti. Az infláció legnagyobb gondja azonban az, hogy a hatékonyság halála is lehet, hiszen, ha nagyon magas az infláció, akkor tulajdonképpen nem ösztönöz a költségek csökkentésére, mert mindenféle költséget a magas árban el tud számolni a vállalkozó.
Tehát tulajdonképpen mi tisztában vagyunk az infláció veszélyeivel, és a kormánypárt is egyértelműen tisztában van ezzel, csak azt kérnénk, hogy reális számítást végezzenek, mert minden más akkor bomlik, ami az inflációra épül. Bomlik a nyugdíj, bomlik a bérek emelése és a többi. (Varga Mihály: Bomlik a pulóver!) Tehát tegyünk realitást ezen a területen!
(15.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés