DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Örülök, Frajna államtitkár úr, hogy a szavaim mégiscsak eltalálták önt, így legalább egy kérdésben biztosan az igazságot mondta most, hogy az egyszeri bérkiegészítés nem fog beleszámítani a jövő évi béralapba, és amennyire igazság ez, olyan mértékben csalódás ez az egészségügyi dolgozóknak, mert közösen visszakereshetjük persze azokat a sajtónyilatkozatokat, amelyek ezzel ellentétesen szóltak. Azt gondolom, hogy amúgy egyébként az egészségügyi dolgozók maguk is azt hitték, hiszen azt mondták, hogy ez az ő reálkeresetük növelésére fog szolgálni, de azt senki sem mondta meg nekik, hogy ez csak egyszer. Most akkor, ha ez az egyszeri bérjuttatás nem számít bele az ő jövő évi béralapjukba, akkor számoljuk ki, hogy anélkül ez a 20 százalékra mondott béremelés tulajdonképpen mekkora béremelést fog jelenteni az egészségügyi dolgozóknak. Gondolom, kezdjük újra a számolást!
Ami pedig Horváth Zsolt államtitkár urat illeti, azt gondolom, hogy semmi olyat nem mondtam tegnap este, amit államtitkár úr most fölidézett. Ezzel szemben az elmúlt esti vitában is elmondtam, hogy miközben a gazdaság teljesítőképessége ezt lehetővé tenné, az önök által megfogalmazott koncepció szerint egy válságban lévő ágazat esetében az állam folyamatosan visszavonul az ágazat finanszírozásából. Nem történt más, mint megismételtem ezt az állításomat, amelyet alátámaszt a Pénzügyminisztérium segédanyaga. Ami pedig a dologi és a bérkiáramlást illeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), azt gondolom, erre egy másik kétpercesben visszatérek.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés