DR. HORVÁTH BALÁZS (MDF): Alelnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési vitához két vonatkozásában szeretnék hozzászólni. Az egyik egy mondat: a közép-pannon térség lakói hiányolják azt, hogy a 8-as fő közlekedési útvonal fejlesztése megint kimaradt a költségvetésből. Ezzel kapcsolatban módosító indítványt fogunk beterjeszteni.

De ami ennél fontosabb: van egy alapvető szerkezeti hibája a költségvetésnek, amely viszont már morális defektet eredményez, ez pedig a következő. A 2001-2002. évi költségvetési javaslat a Belügyminisztériumon belül a rendőrségi bevételt, sajátkénti bevételt a 2000. év valamivel több mint 5 milliárd forintjához viszonyítva megemelte, ha jól emlékszem, 62 százalékkal, 9 milliárd forint körüli összegre. Figyelemmel arra, hogy az okmánycsalád-telepítéssel kapcsolatban az igazgatásrendészet egyik meghatározó része, a közlekedésrendészettel kapcsolatos feladatok átkerültek az önkormányzatokhoz, ugyanakkor a rendőrségnek eladnivalója már nincsen, következésképpen sajátkénti bevétel csak adomány és alapítványoktól bekasszírozott pénz lehet. Ez pedig a korrupció melegágya! Én tudomásul veszek számos megszorító intézkedést, ad absurdum azt is tudomásul venném, ha a rendőrség költségvetését csökkentenék, egy dolgot viszont nem tudok tudomásul venni, és ehhez nem is tudok asszisztálni, hogy a költségvetési törvény hajtsa olyan útra a magyar rendőrséget, amely a korrupcióhoz, a nepotizmushoz vezet.

(11.50)

A saját bevétel ilyen formában történő emelése pedig ezt jelenti. Ezt módosító indítvánnyal korrigálni kívánjuk.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu