KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai nap során körülbelül a tizedik hasonló hangszerelésű beszédet hallhattuk volna, ha a miniszterelnök úr nem sorolja hátra a fideszes hozzászólásokat. Szerencsére hátrasorolta, és ebből az előre megírt, megkoreografált politikai píárszövegből ma estére csak körülbelül három jutott. Meg kell hogy mondjam, ez is sok (Dr. Szabó Erika felé:); mert, képviselő asszony, elég, legalább is nekem vagy nekünk, abból a propagandaszövegből, amit most már itt rendre ezen a héten felolvasnak.

Sokkal jobb lenne, ha beszélnének most és nem a sajtón keresztül arról, hogy mit gondolnak a kiegészítő családipótlék-rendszerről, mert eddig erről egyetlenegy gondolatuk nem volt azon kívül, hogy szeretnék bevezetni; szeretnénk tudni, hogy vajon azt a rendszert akarják-e bevezetni, amit mi javasoltunk, vagy egy egészen mást. Erről lehetne érdemben beszélni.

Beszélt a miniszterelnök úr is az egészségügy átalakításáról. Miért nem beszélnek most már világosan, hogy mit szándékoznak tenni az egészségüggyel? És lehetne sorolni nagyon sok kérdést, amire nincs válasz.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetéről nem tudunk beszélni; nincs itt a miniszter, nincs itt az államtitkár, csak a pénzeket osztogatják. (Közbeszólás balról: Egész héten nem volt itt!) Egész héten nem volt itt. Önök nem beszélnek ilyen fajsúlyos kérdésekről.

Mit akarnak kezdeni azokkal a támogatási előirányzatokkal, amik most megjelennek a költségvetésben? Milyen módon akarják azokat szétosztani? Úgy akarják-e szétosztani, ahogy azt láttuk most az elmúlt napokban, hogy hogyan mennek ki a pénzek a tárcától?! Mit akarnak csinálni az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatokkal? (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezekről beszéljünk, és ne a píárszöveget nyomjuk itt a parlamentben! (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu