KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Délelőtt már néhány szót szóltam a költségvetésről, most szeretném folytatni a gondolataimat.
Amikor ezt a három vaskos kötetet a kezembe vettem és belelapoztam, egy furcsaságra lettem figyelmes: arra, hogy a költségvetésben a melléklet fejezeteknél, a minisztériumi felsorolásoknál bizonyos sorok véget érnek a '99-es teljesítésnél, a 2000. évi várható teljesítésnél, aztán 2001-2002-2003-ra nincsen. Rengeteg ilyen sort, illetve alfejezetet találtam a költségvetésben, de nagyon-nagyon kevés olyat, amelyik nem tartalmaz '99-es vagy 2000-es oszlopot, hanem valahol 2001-ben, 2002-ben vagy 2003-ban kezdődik. Ez számomra azt jelentette, hogy a kormány talán megpróbálja a költségvetést kicsit központosítani, összezsúfolni, nem olyan részletes bontásban készíti el, mint az a megelőző években volt.
A fő könyv első részeibe beleolvasva, több törvénymódosítást tárgyal a költségvetési törvény. Többen elmondták előttem, megszámolták, hogy több mint két tucat az ilyen törvénymódosítás, és többen kifogásolták is e törvénykezés módját. Én is helyesnek látok bizonyos olyan törvénymódosításokat, amelyek csak egy-egy szám cserélését vagy valorizációt tartalmaznak. Nem hiszem, hogy például tárgyalnunk kellett volna a közbeszerzési törvény módosítását az árubeszerzésnél, a 18 millió forintra emelésnél vagy az előminősítés határának 240 millió forintra változtatásánál. Számos ilyen törvényjavaslat van, ahol ezt a kiigazítást egyszerűen meg lehet tenni.
De bizony vannak olyan törvénymódosítások a költségvetési törvényben elrejtve, amelyek mindenképpen önálló tárgyalást igényelnének. Például közgazdász kollégák többször emlegették az államháztartásról szóló törvényt. Ami engem leginkább érintett vagy amit a leginkább kifogásolok, az a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény. A költségvetési törvény - ha máshogy nem nézzük, csak materiálisan - e törvény kétharmadát átírja és módosítja.
Ide tartozik szűkebb szakmai köröm, a környezetvédelmi termékdíjról szóló 1995. évi LVI. törvény is, amelynél a költségvetési törvény gyakorlatilag a mellékleteket cseréli ki, vagyis megváltoztatja a környezetvédelmi termékdíjak összegét.
Annak idején, bő két évvel ezelőtt, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaltuk, gyakorlatilag '98-ban bekerült parlamenti képviselőként ez volt az első olyan törvényjavaslat, amit részletesen átnéztem. Nagyon konkrétan emlékszem arra, hogy akkor felmerült a bizottságban és itt, a Házban is az, hogy miért készítjük el ennek a törvényjavaslatnak 2000-re szóló mellékletét, hiszen majd 1999-ben ez a törvény újból a Ház elé kerül, akkor pontosítjuk, kiegészítjük, tehát arra sincs szükség, hogy a 2000-es díjtételeket meghatározzuk ebben a törvényjavaslatban. Aztán lám-lám, mégiscsak jó volt, hogy bekerültek a 2000-es díjtételek akkor, két évvel ezelőtt a törvényjavaslatba, mert 1999-ben nem került elő ez a törvényjavaslat, de 2000-ben sem.
Mivel az új költségvetési törvény tartalmazza a 2001-2002-re szereplő számokat, valószínűleg az elkövetkezendő két évben sem fogunk vele foglalkozni, holott annak idején a kormányzati ígéretek között szerepelt a környezetvédelmi termékdíj teljes struktúrájának átalakítása, újabb termékekkel való bővítése; ide tartoztak a festékek, lakkok, hígítók; az információhordozók, kiemelten az újságpapír; és szó volt arról, hogy bizonyos műanyagtermékeknél, például a PVC-nél, ami kiemelten környezetszennyező, egy sokkal nagyobb díjtételt fognak alkalmazni a későbbiekben. Erre már valószínűleg ebben a kormányzati ciklusban nem nagyon fog sor kerülni. Pedig annak idején a bizottság elé került tanulmányok alapján egyértelműen kiderült az, hogy ezen termékdíjak hatása nem inflációnövelő a gazdaságban.
Átnézve a költségvetési törvényt - minden évben néhány minisztériumi fejezetet szoktam átnézni -, idén is azt állapítottam meg nagy általánosságban, mint ahogy azt a tavalyi felszólalásomban is elmondtam, hogy mint évek óta a költségvetéseket, ezt is kissé bázisszemlélet uralja, vagyis zömmel bizonyos felszorzások tapasztalhatók az előző évi költségvetésekhez mérten.
Az első, amit konkrétan megnéztem, a Honvédelmi Minisztérium fejezete. A fejezeti szintű támogatásokban egy sort találtam, amin kicsit elcsodálkoztam, és ezzel kapcsolatban lenne egy kis mondanivalóm: a MiG 29-es szimulátor rendszerbe állítása 594,3 millió forint. A heti, illetve múlt heti híreket hallgatva nagyon csodálkoztam azon, hogy miért van szükség erre a szimulátorra, mert ahogy Kecskemétről érkeznek a hírek, nem biztos, hogy lesz, aki beül ebbe a szimulátorba, és gyakorolni tudja majd a MiG 29-es repülőgépek vezetését. A hírek arról szólnak, hogy számtalan ide tartozó, még világbajnok pilóta is kényszerül otthagyni a pályáját az új állománytábla-átsorolás, a kevesebb fizetés vagy a hosszú évek óta nem növekvő fizetés miatt.
(15.40)
Mindezek mellett arról is érkeztek a hírek, hogy nemcsak pilóták, hanem karbantartó személyzet, a hangárok személyzete is kényszerül elhagyni a bázist, amely személyeket, pilótákat nyilván lehet pótolni, csak ez a pótlás hatalmas költségbe kerül. Elgondolkodtató lenne, hogy mi érné meg jobban a Honvédelmi Minisztériumnak: a bérekre valamivel egy kicsit többet szánni, avagy a pilóták újraképzésére valamit költeni.
A másik minisztériumi fejezet, amit áttekintettem, a Gazdasági Minisztérium fejezete. Számos pozitívumot is találtam - és talán ellenzékiként néha ilyet is lehet mondani -, nagyon örültem annak, hogy a bérlakásprogramra valami elindul az országban, 4, illetve 5 milliárd forint előirányzat szerepel 2001-re, illetve 2002-re. A bérlakásprogram megoldása nagyon fontos lenne ebben az országban, ugyanis akár világ-, akár európai mértékkel mérünk, Magyarországon nagyon kevés az igazi, valódi bérlakás.
Ami viszont számomra hiány volt, az az, hogy a valamikori bérlakásállomány - amely zömmel magánkézbe került, értékesítették az önkormányzatok valamikor olcsó pénzért, megvették a tulajdonosaik - felújítására, karbantartására, korszerűsítésére viszont semmilyen támogatási rendszer kidolgozását nem találtam. Ez a feladat azért is égető lehet, mivel ezek a házak igen leromlott állapotban vannak, tulajdonosaik viszont kimondottan olyanok, akik képtelenek arra, hogy megfinanszírozzák ezt a nagy összeget, amibe a tatarozások kerülhetnek. Így célszerű lenne a kormánynak valamilyen támogatási rendszert, kedvezményes hitelt erre a területre is kidolgozni.
A fogyasztóvédelem területén találtam az intézményi támogatásoknál néminemű csökkenést, amelyet egyrészt kompenzálva láttam a civil fogyasztóvédelemnél; lehet, hogy a civil kontrollal erősödhet Magyarországon a fogyasztóvédelem, amely szerintem még mindig elég gyermekcipőben jár.
Szintén örömmel láttam, hogy az általam oly sokat emlegetett kis- és középvállalkozóknál a célelőirányzat jelentősen, a két év alatt gyakorlatilag több mint kétszeresére fog növekedni. Remélhetőleg ez valóban ahhoz a kis- és középvállalkozói réteghez fog eljutni, amelyik erre leginkább rászorult.
A környezetvédelmi bizottság tagjaként minden évben megvizsgálom a Környezetvédelmi Minisztérium fejezetét. Azt kell mondanom, hogy két évig bírálták kormánypártiak, ellenzékiek - és aztán leginkább a sajtó - az előző minisztert azzal, hogy képtelen a környezetvédelem érdekeinek érvényesítésére a kormányban. Ahogy ezt a jelenlegi fejezetet átnéztem, bizony az új miniszternek sem volt jobb a helyzete, úgy látom, ő sem tudta kellőképpen érvényesíteni a környezetvédelem érdekeit az elkövetkezendő kétéves költségvetésben. Bár a személyi juttatások az inflációnál nagyobb mértékben nőnek, de azt hiszem, ez elmondható a költségvetésnek szinte minden területére. Ez határozottan pozitívum, de a fejlesztésekre nemcsak reál-, néha még abszolút értékben is kevesebb jut az elkövetkezendő két évben.
Itt különösen egy dolgot emelnék ki: a környezetvédelmi felügyelőségek laborjait, amit a tavasszal is kénytelen voltam szóba hozni. A tiszai ciánszennyezés után került ez szóba, mégpedig oly módon, hogy bizonyos intézmények nem fogadták el a magyarországi környezetvédelmi laboratóriumok vizsgálati eredményeit, azért, mert annyira elavultak voltak a felszerelések. Sajnos, ahogy elnézem az elkövetkezendő kétéves költségvetést, ezeknek pótlására, korszerűsítésére nemigen fog jutni pénz az elkövetkezendőkben sem.
Évek óta minden költségvetési vitánál elmondom a vámosok helyzetét, mivel jómagam is többször járok vámhivatalban, és mindig kérik, hogy szólaljak fel az érdekükben. Fenyvessy Zoltán kollégám talán tegnapelőtt említette, hogy a közelmúltban látogatást tettünk a VPOP országos parancsnokságán és néhány budapesti vámhivatalban. Mindenütt egyértelműen elpanaszolták a vámosok, hogy nagyon rossz körülmények között dolgoznak, nagyon alacsonyak a fizetéseik, ebből kifolyólag hatalmas nagy a fluktuáció az állományban; ami szintén közvetett károkkal jár mind a nemzetgazdaság vagy szűkebben a vám- és pénzügyőrség részére, ugyanis egy jól képzett vámos taníttatása, oktatása rengeteg pénzbe kerül, és talán kár az, hogy egy-két évig dolgozik a vám- és pénzügyőrségnél, megszerzi azt a tapasztalatot, utána átmegy a másik oldalra, jól fizető cégek vámügynökeként vagy vámügyintézőjeként dolgozni.
Itt is vannak azért - most már ahogy a harmadik költségvetést megnéztem - pozitív elmozdulások. Azért a személyi juttatások 11,2 százalékos növekedése a jövő évben mindenképpen több mint az infláció, a felújításokra is jelentősen több összeg terveztetett, 210 helyett 300 millió forint, de ha megnézzük ezt a hatalmas szervezetet, ez a 300 millió forint az épületek felújítására, karbantartására bizonyára nem egy túl nagy összeg.
Örömteli, hogy a lakásépítés, lakástámogatás a VPOP fejezetén belül, ami a vámosok személyi állományának kedvező lehet, jelentős összegben megnövekedett. Ezt mindenképpen pozitívan értékeltük, illetve azt, hogy a vámmodernizációs feladatokra egy külön soron találtam még 265 millió forintot, ez nyilván összefügg az európai uniós csatlakozás előkészítésével.
Talán ha ez jól fog működni, jó helyre kerül ez a 265 millió forint, remélhetőleg közvetett hasznot is hozhat a költségvetésnek azzal, hogy a gazdálkodóknak kevesebb gondjuk, bajuk lesz a vámeljárásokkal, ily módon kevesebb költségbe kerül ez nekik, ami talán még egy kicsit antiinflációs hatású is lehet.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés