KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A maradék rövid tévéidőben egyetlenegy gondolatról szeretnék szólni a Magyar Igazság és Élet Pártja nevében, amelyről itt, ebben a Házban az elmúlt napokban már nagyon sokan szóltak különböző megvilágításokban. Én talán egy másik oldalát helyezném előtérbe az infláció tervezett 6, illetve 5 százalékos mértékének.

Amikor a költségvetési törvény vastag-vastag köteteit a kezembe vettem, rögtön ez a két szám szúrt szemet nekem is, és elég kételkedve, hitetlenül fogadtam ezt a bejelentett értéket.

Az elmúlt években már hozzászoktunk ahhoz, hogy az infláció fokozatosan csökken évről évre, hol nagyobb, hol kisebb mértékben. Én optimista lévén, természetesen a jövő évre és az utána következőre is ezt várnám, de az idei év azonban kételyeket ébresztett bennem. Bár az egységes nyugat-európai valuta, az euró hosszabb ideje gyengélkedik, ami talán kedvező is lehetne az importban megjelenő árakra a magyar gazdaságban, de a dollár hihetetlenül szárnyaló ára, amely párosul az olaj világpiaci árának töretlen emelkedésével, megingatott ebben az előző optimizmusban. Ilyen helyzetben az infláció értékének két évre vonatkozó, ennyire fix számként való meghatározása számtalan bizonytalanságot tartalmaz. Talán célszerűbb lett volna valamilyen tól-igot meghatározni az infláció mértékében.

Szinte valamennyi itt elhangzott felszólalás ecsetelte már ezt a helyzetet, de nagy részük csak a nyugdíjak hatására, a béreket érintő hatására és a költségvetési többletbevételre hívta fel a figyelmet. Az infláció azonban hatással lehet a vállalkozókra is, elsősorban a kis- és középvállalkozókra. Nekik is most kell elkészíteni a következő évi terveiket, most kalkulálnak, hogy milyen árakon árulják a termékeiket, milyen árakon készítsék jövő évben az áruikat. Mivel is kalkuláljanak? Higgyenek-e a kormánynak a 6, illetve 5 százalékos előrejelzéssel kapcsolatban, vagy legyenek egy kicsit pesszimistábbak, és a saját tapasztalataikból induljanak ki?

Végre az utóbbi egy-két évben - talán kettőben - eljutottak a vállalkozók oda, hogy nem kellett nap mint nap újabb árlistákat kiadniuk, áraikat módosítani, árajánlataikat hosszabb időre tudták tartani, ily módon a gazdaság bizony stabilabbá és biztosabbá vált a kis- és középvállalkozók számára. Ha ezek a bizonytalansági tényezők nem stabilizálódnak, jövőre a vállalkozóknak vissza kell térniük azokhoz a sajnálatos '95-96-os módszereikhez, hogy szinte napról napra kell tervezniük a bevételeiket, illetve a kiadásaikat. Ez megint azt jelentheti, hogy napról napra árakat kell változtatni ahhoz képest, hogy milyen az éppen aktuális infláció.

A hét is egy ilyen bizonytalansággal örvendeztetett meg minket a gázár bejelentett - egyelőre bejelentett - 43 százalékos emelésével. Nem a lakossági áremelés 6 százalékát vitatom - ez nyilván szociális kérdés, a választások előtt mindenképpen fontos a kormánynak -, és nem tartom elfogadhatónak azt az érvelést sem, hogy az Európai Unióban a lakossági gázár magasabb a nagyfogyasztói gázárnál.

(12.20)

Magyarország nem az Európai Unió egyelőre, itt a bérviszonyok is mások egyelőre. Majd ha a bérviszonyok hasonlóak lesznek a nyugat-európaihoz, akkor a gázár esetében lehet a lakossági ár talán magasabb a nagyfogyasztói árnál.

De mi a helyzet a vállalkozókkal? Véleményem szerint a vállalkozók egyszerűen be lettek csapva. Itt a költségvetési törvény tárgyalása közben derül ki egy olyan, őket is érintő szám, amely előre eddig nem volt tervezhető. Itt a vállalkozók kapcsán természetesen nem a multinacionális nagyvállalatokra gondolok, őket nagyon nem tudom sajnálni. Évek óta megkapták ezt a kompenzációt már különböző, általunk ismertetett és sokat kritizált adókedvezmények formájában. Itt a kis- és középvállalkozókról van szó. Remélem, a kormány nem fogja ezt a kérdést is elintézni azzal, hogy kedves kis- és középvállalkozók, megkaptátok a 10 millió forintos adókedvezményt, éljetek vele.

Hosszú-hosszú évek óta folyik a magyar gazdaság - idézőjelbe téve - "gázlábra" állítása. Néhány évtizede, bár még a negyvenedik évemet nem értem el, de nagyon jól emlékszem rá, hogy a magyar gazdaság szinte csak szénbázison állt, aztán a hetvenes években minden olajra lett átépítve és áttervezve, aztán a hetvenes évek végén az olajválság idején megint szénnel kellett mindent megtervezni - jómagamnak a Műszaki Egyetemen az építés-tervezés munkámnál kazánházakat kellett szénre terveznem salakkihordó csigákkal; ez élményként megmaradt bennem -, aztán a kilencvenes években, a nyolcvanas évek végén megint visszatértünk a gázra. Jómagam parlamenti munkásságom során minden alkalmat megragadtam arra, hogy mind a bizottságokban, mind a plenáris ülésen kifogásoljam ezt az egyoldalú gázos energiapolitikát.

A mai napon az egyik napilapban már olvastam, hogy Hónig Péter helyettes államtitkár úr azt nyilatkozta, hogy hibás volt ez az energiapolitika. De ezt az energiapolitikát már igazán nem lehet az előző kormány nyakába varrni, hiszen ez a kormány is két és fél éve ugyanezt az egyoldalú gázfüggő energiapolitikát folytatta.

Bírálataimra mindig megnyugtató választ kaptam: ne aggódjak, jó lesz ez így. Aztán most kiderült, hogy talán mégsem jó. Tavasszal az egyik kihelyezett bizottsági ülésen Borsodban azt találtam mondani, ahol a bányabezárások hatásait vizsgáltuk, hogy legalább egy-két mintabányászt tartsanak meg a munkaügyi központok, hogy legyen, aki valamikor majd talán még egyszer le tud menni a bányákba, aki emlékezni fog arra, hogy merre is voltak ezek a bezárt bányák. Lehet, hogy ezekre a mintabányászokra még szükség lesz.

Szintén hiányolom mind a költségvetésben, mind az energiapolitikában a megújuló energiaforrásokra vonatkozó támogatást. Az idén 100 millió forintot lehetett gyakorlatilag pályázni, ez nagyon kevés volt, és szinte alig van változás a jövő évi költségvetésben.

A héten jutott tudomásomra, hogy Németország energiaszükségletének 2 százalékát már jelenleg is a szélenergiából fedezik, ami jelentős szám, Dániában pedig 2030-ra ezt közel egyharmadára szeretnék emelni. Magyarországon talán eljutunk már odáig, hogy az idén vagy jövőre megkezdődik az első szélerőmű beruházása. Azt hiszem, ebben nagyon el vagyunk késve, nagy a lemaradásunk, nemcsak a szélenergia hasznosításában, hanem a napenergia hasznosításában, minden megújuló energiaforrás használatában. Nem hiszem, hogy ha Hegyeshalom túloldalán, 4-5 kilométerre az országhatártól gazdaságosan lehet szélerőműveket építeni, akkor az országnak ezen az oldalán, 4-5 kilométerrel a mi oldalunkon ezeket az energiaforrásokat nem tudnánk kihasználni.

Kérem ezért a kormányt, hogy az elkövetkezendő időben, a jövő évben és az azt követő években fordítson nagyobb gondot az energiapolitikára, ezen belül pedig a megújuló energiaforrásokra is.

Köszönöm türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu