MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, a '80-as évekhez képest komoly fejlődés történt a rendőrségnél, és azok a rendpárti jelek, amelyek korábban, a kvázi diktatúrában vagy diktatúrában jellemezték a rendőrséget, ma már nem jellemzők, az előző kormánytól maradt adósságokat pedig - mint ahogy a miniszterelnök úr is elmondta - felszámoltuk. Az, hogy mind a dologi kiadásokban, mind a bérben jelentős fejlesztésekre van szükség, tudjuk, igyekszünk is ebbe az irányba lépni, és ezért további egyeztetéseket, illetve tárgyalásokat kezdeményeztünk ebben az ügyben.

Köszönöm szépen. (Mádai Péter: Jézus Mária! - Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu